Magyarországon minden második DVD illegális

2005 - az ASVA megújulásának éve

forrás Prim Online, 2005. február 2. 12:59
2005 januárjától új igazgató, Kálmán András került az ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány) élére. Vezetésével a szervezet még intenzívebben lép fel a kalózkodás ellen. A szervezet célja, hogy olyan, a szerzői jogokat tiszteletben tartó környezetet teremtsen, amely lehetővé teszi az új filmterjesztési formák Magyarországra való behozatalát. Ennek érdekében társadalmi oktató-felvilágosító tevékenységet folytat, valamint továbbra is nagy hangsúlyt fektet a szerzői jogsértéssel kapcsolatos ügyek felderítésére.
2005. január 1-jén új igazgató, Kálmán András került az ASVA élére. Vezetésével a szervezet a kalózhálózatok felderítése, a nyomozók támogatása mellet ezúttal nagyobb hangsúlyt fektet a társadalom oktatására, az ismeretterjesztésre és a jogi felvilágosításra. Tudatosítani akarja az emberekben, hogy bűncselekményt követ el az, aki az internetre filmeket, zenét tölt fel és azokat tömegesen, pénzért terjeszti, illetve DVD-ket másol és azokat értékesíti.

Ahhoz, hogy Magyarországon is elterjedjen az új filmforgalmazási forma, mellyel az internetről lehetne legálisan, pénzért filmeket letölteni, előbb mindenképp el kell jutni egy olyan szintre, ahol az emberek tiszteletben tartják a szerzői jogokat és legális úton akarnak filmekhez jutni. Ezzel csökkenteni lehet a feketepiac további terjedését.

A filmeket mozikból, szinkronstúdiókból lopják, és hatalmas összegekkel károsítják meg a filmforgalmazókat és filmgyártókat. A piacokon és hirdetési újságokban terjesztett illegális DVD-kereskedésen kívül, a fájl-csere az illegális filmterjesztés egyik fóruma, amely veszélyessé válik, ha egy csoport olyan rendszert üzemeltet, amiben több tízezren vesznek részt egyszerre.

Az USA-ban a filmes feketepiac forgalmát 2004-ben 3,5 milliárd dollárra becsülik, az idei évre vonatkozó becslés 5,3 milliárd dollár.

Közép - Kelet Európában, az Európai Unió új tagországaiban (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország) az illegális filmpiac helyzete nagyon hasonló. A csatlakozással a szerzői jogok védelmének törvényi rendezése megvalósult, de a kalózkodás társadalmi veszélyességének megítélése elmarad a nyugat-európai országokban tapasztalhatótól. Magyarországon a filmiparnak okozott kár becsült értéke (bár többféle számításról is tudunk), a Motion Picture Assosiation (MPA) számításai szerint hozzávetőlegesen húszmillió dollár, azaz 3,6 milliárd forint. Csehországban a filmes kalózkodás által okozott kár becsült értéke húszmillió dollár, Lengyelországban ez a szám harmincmillió, míg Szlovákiában kétmillió dollár.

Az viszont általánosságban elmondható, hogy ezek az adatok sokkal jobbak, mint az illegális DVD-kereskedelem kiinduló helyszíneinek számító Ukrajnában, Romániában és Szerbiában, ahol ez a tevékenység szinte kizárólag a feketepiacon zajlik.

Kulcsszavak: film szerzői jog ASVA

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55