A magánlevelezés hét százalékot vesz el a termelékenységből
„A felmérés eredménye szerint egy 100 főt foglalkoztató cégnél évente 1700 munkanap vész el amiatt, hogy az alkalmazottak magáncélra használják a vállalati levelezőrendszert. Ez nagyjából hét dolgozó teljes munkaidejét jelenti.” – mondta el David Guyatt, a Clearswift vezérigazgatója.
A felmérés jelentős eltéréseket mutatott ki a különböző munkakörök és országok között. Az IT munkatársak 29 percet, így átlagosan öt perccel kevesebbet töltenek naponta a magánlevelekkel, mint más dolgozók. Azonban – akár informatikai, akár más területeken – az amerikai dolgozók fordítják a legtöbb időt a személyes levelezésre. A nem informatikával foglalkozó munkatársak Amerikában évente legalább 21 napot töltenek magánlevelezéssel, ami az összes ország között a legmagasabb. A németországi IT dolgozók töltik ugyanakkor a legkevesebb időt személyes ügyeikkel, évente 12,5 napot. A német IT alkalmazottak közel 30 százaléka saját bevallása szerint soha nem használta a vállalati levelezőrendszert magáncélra.
„A vállalati rendszerek személyes levelezésre történő használata csak egy fajtája a vállalati szektort sújtó jogosulatlan e-mail tevékenységnek.” – mondta el David Guyatt. „A nem megfelelő e-mail használat egyebek mellett munkahelyi zaklatási perekhez, illetve levélszemét és vírusok megjelenéséhez vezet. A vállalatoknak világos házirendek formájában kell lefektetniük a dolgozók web- és e-mail használatának szabályait annak érdekében, hogy a termelékenység ne szenvedjen hátrányt. A MIMEsweeper for Web például testre szabható olyan módon, hogy bizonyos idősávokban csak az üzleti célú internet-használatot engedélyezze, míg más időszakokban a magáncélút is. Így az alkalmazottak – például ebédidőben vagy munkaidő előtt és után – lebonyolíthatják magánlevelezésüket, de ezeken az időszakokon kívül csak munkahelyi ügyekkel tudnak foglalkozni.” – tette hozzá David Guyatt.
Kapcsolódó cikkek
- 2,3 milliárd emberé a 3 milliárd mobil-előfizetés
- Supernova 2007 konferencia: az internet és a fekete lyuk
- Mobil vagy egymillió font?
- Digitális örökség, információ-felügyelet és-tárolás, tartalomkezelés
- Az adathalászat növekedést, a botok előfordulása csökkenést mutat
- Regionális központot nyit Debrecenben a BT
- Tovább növekszik a magyarországi online reklámok piaca
- Májusi kémprogram toplista
- A csökkenő árak mérséklik a globális chip-eladást
- Az energiaköltség növeli az informatikai kiadásokat
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.