EU - öt országgal szemben indítanak távközlés ügyben eljárást

MTI Sajtóadatbank, 2005. december 15. 08:31
Az Európai Unió szerdán öt országgal szemben kezdeményezett új vizsgálatot a távközlési szabályok megsértése miatt. Litvánia nem tartotta magát az előíráshoz , miszerint a fogyasztók szolgáltató-váltáskor is megtarthatják régi mobilszámaikat, Ciprus, Portugália és Nagy Britannia nem hozta létre az átfogó telefon-nyilvántartási rendszert, a Cseh Köztársaság pedig a kéretlen  üzenetekkel szemben nem védi kellőképpen a fogyasztókat.
Az EU bizottsága az új távközlési szabályok 2003 júliusában történt életbe léptetése óta több mint 50 szabálytalanságot tárt fel és indította be eljárását. Viviane Reding az információs társadalom ügyeiben illetékes biztos szerint kedvező jelek tapasztalhatók, hiszen a bizottság a mostanit megelőzően indított 10 eljárás közül kilenc esetben lezárta ez ügyet, mivel az érintett tagországok teljesítették kötelmeiket.

A többlépcsős - vizsgálat indításából, figyelmeztetésből, végső esetben per kezdeményezéséből álló - eljárása keretében a bizottság szerdán Lengyelország és Svédország esetében az Európai Bírósághoz fordult, mivel Varsó nem biztosította a számhordozhatóságot, Stockholm pedig nem minden uniós távközlési szabályt léptetett életbe. A formális bírósági eljárást egyelőre abban a reményben nem indították be, hogy e két ország még megteszi a szükséges intézkedéseket.

Kulcsszavak: jog távközlés EU

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36