Megnyílt a 23. Magyarregula nemzetközi ipari automatizálási szakkiállítás

MTI Sajtóadatbank, 2006. február 22. 10:08
Megnyílt a 2006. évi Magyarregula nemzetközi ipari automatizálási szakkiállítás kedden  Budapesten a Körcsarnokban és a Syma csarnokban. A február 24-éig nyitva tartó rendezvényen mintegy 200, többségében külföldi kiállító mutatja be újdonságait 3.500 négyzetméteren.
Stefkóné Vermes Judit, a Congress Kft. ügyvezető igazgatója a kiállítás megnyitása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy a jövő évtől a szakkiállítást a most épülő új Syma rendezvénycsarnokban tartják, és így 200-300 négyzetméterrel lehet növelni a kiállítási területet.

A sajtótájékoztatón Ébner Gyula, a Budasensor Kft. Ügyvezető igazgatója elmondta, az elektronizálódó ipari termelésben a biztonság egyre nagyobb hangsúlyt kap, így a biztonságtechnika szakterületen jelentős fejlődés következik be.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az 2006. évi Magyarregula Nagydíjat a Bartec Hungary Kft. nyerte Polaris megjelenítő rendszerével, amely lehetővé teszi, hogy a számítástechnikai szolgáltatások minden elemét ki lehessen használni robbanásveszélyes környezetben is, kábelezés mellőzésével. 2006. évi Magyarregula Különdíj elismerésben részesült az Endress+Hauser Magyarország Kft. által gyártott Memosens pH és Redox elektróda, amely jelentősen megkönnyíti az érzékelő rendszerek kialakítását, biztonságos üzemeltetését.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55