Skandináviában hivatalosan ellenzik a kizárólagos iTunes-iPod kompatibilitást

Milkovits Gábor, 2006. június 10. 19:42
A norvég és a svéd fogyasztóvédelmi hatóságok egyaránt szeretnék elérni, hogy az Apple iTunes oldalról letöltött dalok ne csak a gyártó iPod készülékén legyenek lejátszhatók.
Björn Erik Thon, a norvég fogyasztóvédelmi ombudsman hivatalának igazgatója elmondta, június 21-ig várják az Apple reagálását arra, hogy milyen módokon lehetne megoldható az iTunes zeneszámok más lejátszókkal való kompatibilissé tétele. Thon szerint bármi is lesz azonban az Apple válasza, valószínűleg mindenképpen olyan döntést hoznak majd, ami a széleskörű lejátszhatóság lehetővé tételére kötelezi majd a céget. Az Apple érve a kizárólagos kompatibilitás mellett hivatalosan az, hogy ezzel szoríthatják csak vissza az illegális zenekereskedelmet, a lépés azonban Thone szerint éppen az ellenkező irányba hat. Ha ugyanis egy felhasználó nem tudja mobiltelefonjára másolni az iTunes-on vett dalokat, nyilván beszerzi őket a fájlcserélő hálózatokon keresztül, kikerülve ezzel a jogdíj megfizetését is.

A svéd fogyasztóvédelmi hatóság jelezte, hogy a norvéggal megegyező állásponton van az ügyben, emellett pedig a dánok csatlakozása is valószínű. Az Apple részéről egyelőre nem kommentálták hivatalosan az ügyet, egy helyi szóvivő, Fredrik Hallstan ugyanakkor úgy nyilatkozott egy internetes újságnak, hogy cége megegyezésre törekszik, és el kívánja kerülni az iTunes kivonását az érintett piacokról. Eközben a brit lemezkiadókat tömörítő BPI is elkezdett nyomást gyakorolni az illetékes parlamenti bizottságra egy az iTunes más lejátszókkal való kompatibilitását kötelezővé tevő törvénytervezet érdekében. Franciaországban a parlament alsóháza már elfogadott egy hasonló jogszabályt idén márciusban, a szenátus azonban végül felhígította a szöveget.
Kulcsszavak: zene Apple

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55