Bitfest - harmadszor
Először és másodszor
Az első informatikai házibuli helyszíne a Budapesti Műszaki Egyetemen volt, két esztendeje. Az ötlet újszerűsége számos informatikai és távközlési cég érdeklődését keltette fel, s menet közben kiderült, hogy a marketingkommunikátorok valójában milyen mérhetetlen mennyiségű szabad, fölös ötlettel rendelkeznek. A házibulin fergeteges volt a hangulat, habár a lelkesedés nem pótolta az egyetem aulájának érdekes akusztikájával kevéssé harmonizáló hangosítást.
A rendezvény este nyolc órától hajnali négyig tartott, a vendégsereget csak éjfélig regisztrálták, akkor 900 volt a létszám...
Az akusztikai problémák is orvoslásra találtak a második bulin, amikor már a Nagyvárad téri épület volt a helyszín: bulizni, tereferélni is volt elég helye a közel 2300 vendégnek, és ki lehetett használni a lehetőséget, hogy párhuzamos programokkal (diszkó, kávéház) szórakoztassák a nagyérdeműt.
A játéknak is nagy sikere volt: minden férfi és hölgy egy római, illetve egy arab számmal ellátott kártyát kapott, s éjfélig volt idejük megkeresni egymást. Valamennyi vendégről digitális fotót készített az Axico Kft., amelyet később e-mailben vagy postai úton kaptak meg a résztvevők. Mellesleg a legjobb piaci fogadtatása a zsíros kenyérnek, a sörnek és a Cotton Club Singersnek volt.
Célok
1999. december 10-én ismét Informatikai Házibuli lesz a SOTE-n! Bővebb információ: Majtényi Judit, 302-7211, de annyit itt is leírhatunk, hogy Cotton Club Singers most is lesz, ráadásnak pedig Pa Dö Dö, s eljön Laár András és a Tyúkszínház. Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum célja persze nem csupán az, hogy a Pa Dö Dö megtekintésére és meghallgatására lehetőséget biztosítson, hanem az is, hogy végre legyen egy nap ilyenkor, év végén, amikor kötetlenül informális kapcsolatokat teremthetnek egymással a szakma képviselői.
Mivel a hazai informatikai iparág egyre több szereplőt vonz, így a házibuli aktualitása 1997 óta változatlan, hiszen minden rendezvényen új társszervezők kapcsolódnak be a lebonyolításba is.
Harmadszor, de nem utoljára
A III. Informatikai Házibuli létrehozásához - akárcsak az előző két rendezvényhez - az informatikai, távközlési cégek hathatós anyagi és erkölcsi támogatására van szükség.
A házibuli idén is a hazai informatikai ipar legnagyobbjait szeretné egybegyűjteni, és a szervezők bíznak abban, hogy a közös szórakozási lehetőség mellett ennek a dinamikusan fejlődő ágazatnak az összetartását és közös céljait is sikerül felmutatni.
A rendezvény részvételi díja cégenként 370 000 Ft, amely összeg a társszervezők számának növekedésével csökkenhet. A részvételi díj lehetőséget biztosít a rendezvény megszervezése előtti megjelenésre a házibulit ismertető hirdetésekben, illetve a rendezvényen zászlók, molinók elhelyezésére.
A társszervező cégek maguk döntik el, hogy milyen mennyiségű meghívóra tartanak igényt - a meghívókat továbbküldhetik partnereiknek -, de megtehetik azt is, hogy minden munkatársukat vendégül látják. Ha valaki úgy érzi, hogy a buli még színvonalasabbá tétele érdekében szívesen csatlakozna az Antenna Hungária, Axico, Codra, Getronics, Index, Intel, Magyar Posta, MatávNet, Nokia, Pannon GSM, Prím összeállításban "pályára lépő" társszervezői csapathoz, hívja Majtényi Juditot a 302-7211-es számon.
Kapcsolódó cikkek
- A Red Hat felvásárolta az Amentrát
- Biztonságspecialistát vásárolt a Microsoft
- A Yahoo számokkal bizonyítja, hogy alacsony a Microsoft ajánlata
- KÜRT: sikeres kuvaiti biztonsági intelligencia projekt
- Megvenné a VIA-t az nVidia?
- Magyar Telekom: 74 forintos osztalékjavaslat
- Az Avid erősíti online ügyfélszolgálatát
- S&P: negatív figyelőlistán a Deutsche Telekom
- A BMC Software megvásárolja a BladeLogicot
- Gondban a Siemens
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.