Az interneten szervezték a seattle-i csatát
A szélsőséges csoportok Kelet-Európába is jönnek?
Szélsőbaloldali, anarchista, trockista és alternatív szervezetek álltak 1999. június 18-án a Londonban rendezett Karnevál a kapitalizmus ellen fesztivál mögött. Az egyszerű résztvevők jelentős része valóban komolyan vette, hogy alternatív karneválról van szó, amikor azonban döbbenten látták, hogy a bankok és üzletek módszeres kifosztása, törés-zúzása folyik, már nem volt mit tenniük, belekerültek a "balhéba". A kár akkor 2 millió angol font volt. A titkos főszervezőket igen nehéz beazonosítani, mert egymás között és a külvilággal is az interneten keresztül, e-mailen és az IRC-n, különféle álneveken érintkeznek. A haladó baloldali hagyományok alapján sejtszerűen szervezettek, és egymást se mindig ismerik, üzeneteiket hólabdaszerűen terjesztik, állítja az E-volution Consulting, a Noguchi Communications internetes tanácsadó leányvállalata. Ennek ellenére megállapítható, hogy az akkori esemény szervezői között voltak például a Visszafoglaljuk az Utcát, a Közvetlen Akció Hálózat, valamint a PGA (People's Global Action, Népek Egyetemes Akciója) és a Világ Ipari Munkásainak Szakszervezete névre hallgató pszeudoszervezet, amelyek több internetes honlapon is beharangozták, szervezték az eseményt.
Ez utóbbi "szakszervezet" a seattle-i megmozdulás egyik fő szervezője, de a többiek is megtalálhatóak a szervezők között. A Karnevál után három hónappal kezdték szervezni az amerikai eseményt, amelyhez még akkor létrehozták az N30 elnevezésű website-ot (az elnevezésben az N30 november utolsó napjára, a zavargások tervezett kezdetére utal), ahol részletekbe menő terveket adtak közre és előre koordinálták az eseményeket.
A zavargások során a legkorszerűbb technológiával, élő-egyenesben közvetítették webrádión és realtime videó segítségével a megmozdulásokat, a kirakatbetöréseket, egyben további kétes elemeket mozgósítva az akciókra. Az N30 mellett ezekben a napokban éjjel-nappal működött és közvetített a szintén a szervezőkhöz tartozó HistoryLink, illetve az ismert "mainstream" alternatív szervezetek weblapjai közül a Honpolgár és a Jones Anya is.
Az E-volution munkatársai az N30 website-on keresztül, egy IRC-csatornán elérték a magát d0oMsaYernek (Végítélet-hirdető) nevező aktivistát, aki elmondta: London és Seattle csak a kezdet volt. Mindent megtesznek a globalizáció és a nemzetközi politikai-gazdasági szervezetek térnyerése ellen, és kiemelten fontos "harctérnek" tekintik a közeljövőben a kapitalizálódó Kelet-Európát, így Budapestet is.
További információ: Szántó Balázs, E-volution Consulting - a Noguchi company T.: 312-7289
Kapcsolódó cikkek
- Új korszak a Seagate és a merevlemezipar számára?
- Miniszter on-line
- New Yorkban több az internethasználó, mint egész Afrikában
- A jövő internete
- A Humansoft és a Codra képzőművészeti és színházi estéje
- Vége az e-kereskedelem amerikai dominanciájának?
- A Nasdaq újra átlépi a négyezres határt?
- Növelte mobilkészülék-eladásait az Ericsson
- Nő az internetes vásárlási kedv Magyarországon
- Átrendeződhet a PC- és a telefonkészülék-piac
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.