Sony Ericsson: a vártnál jobban nőtt a profit
Az adó előtti eredmény 211 millió euró, közel háromszorosa a tavalyi második negyedévi 87 milliónak. Az elemzők csak átlagosan 159 milliót vártak most. A forgalom 2,27 milliárd euró volt, tavaly a második negyedévben 1,61 milliárd euró. Az elemzők 2,13 milliárdra számítottak most.
A korábbi várakozások szerint a magyar mobilpiac viszont stagnál az idén: a tavalyi évhez hasonlóan az idén is 2,3-2,5 millió új készüléket adnak el a gyártók és a szolgáltatók, vélte Wágner Tibor, a Sony Ericsson kelet- és közép európai vezetője március elején. Hozzátette: a készülékforgalmat részben az generálja, hogy a régi mobilokat harmadik generációsra (3G) cserélik a felhasználók. A SonyEricsson tavaly 25-30 százalékos részesedéssel rendelkezett a magyar készülékpiacon, ezzel a második volt a rangsorban. A társaságnak az idén is ez a minimális célja.
Az első negyedévben a Sony Ericsson 151 millió eurós adó előtti eredményt ért el, kétszer nagyobbat a tavalyi első negyedévi 70 milliónál. A bevétel 1,99 milliárd euróra nőtt a tavalyi első negyedévi 1,29 milliárd euróhoz képest.
A Sony Ericsson rekord eredményeket ért el tavaly, kamerával, illetve zenelejátszóval gazdagított telefonjainak jó forgalmát és a világpiac vártnál nagyobb növekedését dicsérve a fellendülésért, amely a második félévben köszöntött a cégre.
Az adózott eredménye 356 millió euróra emelkedett a 2004-es 316 millióról, a forgalma 7,268 milliárd euróra gyarapodott 5,525 milliárdról.
A kiszállított készülékek száma az utolsó negyedévben 16,1 millió volt, 17 százalékkal több a harmadik negyedévi 13,8 milliónál és 28 százalékkal több a 2004-es utolsó negyedévi 12,6 milliónál, megfelelve a világpiac átlagos bővülésének. Egész évben 51,2 millió készüléket adtak el, a 2004-es 42,3 millió és a 2003-as 27,2 millió után.
A nagyságra ötödik mobilkészülék-gyártót a világon, a Sony Ericssont 2001-ben alapították az Ericsson távközlésiberendezés-gyártó és a Sony szórakoztatóelektronikai vállalat addig gyengélkedő mobilkészülék-gyártó részlegének összevonásával. A közös cég 2002-ben 241 millió eurós, 2003-ban 86 millió eurós adó utáni veszteséget szenvedett, először 2004-ben volt nyereséges.
Kapcsolódó cikkek
- EDS: változás a kommunikációban
- HP virtualizáció: új szoftver és partnerprogram
- A Mail2Web.com a Microsoft Partner Programban
- Az Acer a PC piac harmadik legnagyobb gyártója
- Új pr munkatárs a Sakkomnál
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- Az Algotech a One on One Kommunikációt választotta
- Bonyodalmak a Telenor keleti részesedéseinél
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd eurót adna a holland Orange-ért
Már lehet jelentkezni a ProSuli tanároknak szóló pályázatára
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
WinDirStat 1.1.2.80.4.
A hordozható program látványosan megjeleníti a merevlemezen található összes fájlt, méret szerint rangsorolja azokat, az ablak alsó részén pedig különböző színekkel mutatja, hogy egyes fájlok mennyi helyet foglalnak el a lemezen.