IVSZ: Az informatika maga a modernizáció

forrás Prim Online, 2006. szeptember 8. 15:13
Javában zajlik az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) immár 13. alkalommal megrendezett menedzser találkozója, a MENTA. A mai szakmai nap első szekciójában a kormányzat első 100 napja került megvitatásra Siófokon. A beszélgetésen Baja Ferenc, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület tagja elmondta, hogy fő céljuk a társadalom versenyképességének növelése, ami lényegében informatikai fejlesztések révén jöhet létre. Eszes Gábor a GKM főtanácsadója pedig hangsúlyozta, hogy számít az IVSZ partneri segítségére a problémák megoldásában.
A Menedzser Találkozó fő célja az IKT-cégek egymás között kommunikációja, illetve a kormányzati szakemberekkel folytatott eszmecsere lehetősége, ami elősegíti a magyar informatikai és telekommunikációs szakma új lehetőségeinek feltérképezését. A mai szakmai napot a kormányzat első száz napját felölelő beszámoló párbeszéd nyitotta meg, amely Kovács Zoltán, az IVSZ elnökének felvezető előadásával kezdődött. Az elnök az iparág optimizmusáról beszélt, „hiszen a jövő évtől kezdődő EU -források elosztása, akár 25 százalékos növekedést hozhatna a hazai IKT piacnak”. John Higgins, az EICTA alelnöke köszöntőjében azt javasolta a kormányzati képviselőknek hogy  ne lobby szervezetként, hanem partnerként tekintsenek  az IVSZ-re a közös munkában. A kormányzati képviselők és az IKT szektor képviselőinek párbeszédében Baja Ferenc, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület tagja elmondta, hogy fő céljuk a társadalom versenyképességének növelése, ami lényegében informatikai fejlesztések révén jöhet létre.

Megtudtuk, hogy az informatikai piac 32-137 milliárd forintos sávban versenyezhet az EU-forrásokért. Eszes Gábor a GKM főtanácsadója pedig alátámasztva John Higgins köszöntőjét kijelentette, hogy számít az IVSZ partneri segítségére a problémák megoldásában. A félórás dialógus eredményeként Simon Géza, Schaffer István és Baja Ferenc reális célként a három év múlva életbe lépő Közbeszerzési Eljárási Törvényt, a közbeszerzés több mint 50 százaléka elektronikus felületén történő megvalósítását valamint a központi harmonizációs adatbázis létrehozását fogalmazták meg.

A magyar IKT piac trendjei című beszélgetésben Simó György, a T-Online Magyarország vezérigazgatója hangsúlyozta: „hazánkban az informatika terjedését ma már az IKT piacon kívüli tényezők akadályozzák, mint például a társadalmi fejlődés hiánya, az oktatás, mentalitás”. Hozzátette: „pedig a modernizáció tulajdonképpen maga az informatika”.

A további eseményekről a konferenciát követően számolunk be.

Kulcsszavak: trend IVSZ

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36