Egy jó sztori
Az Oktatási Minisztérium támogatja az olyan kezdeményezéseket, amelyek előremutatóak, s alkotó fantáziát, képzeletet megmozgató feladatokat tűznek a diákok elé - mondta Bársony Csaba, a tárcát képviselő főosztályvezető-helyettes a díjkiosztó ünnepségen. - A sztoriversenyt a UTI eddigi gyermekpályázataival ilyennek gondoljuk. Mint zsűritagnak, nekem személy szerint az volt a legfontosabb szempont, hogy a gyerekek megtalálták az internetnek, ennek a nagyon is gépies műfajnak az emberi oldalát. Öröm volt látni, hogy a mai gyerekeknek fontosak az emberi érékek: a barátság, a szerelem, a szeretet.
A kapcsolatteremtés új lehetőségének hangsúlyosságát emelte ki a zsűrizés alkalmával Lázár Ervin is, és szavazataival is az ezzel foglalkozó írásműveket részesítette előnyben. Csukás István szerint sem volt könnyű dolga a zsűrinek, jóllehet ő a vezetékes telefonról és annak tündéréről szóló írást is nagyon szerette; a pályamű egyébként különdíjat kapott.
A zsűri végül mindkét általános iskolai kategóriában megosztott harmadik díjat és több különdíjat is osztott. A legjobb iskola díját, ahonnan a legtöbb pályamű érkezett, az alsó tagozatos kategóriában a taksonyi Taksony Vezér Általános Iskola, felső tagozatos kategóriában pedig Szigetújfalu Általános Iskolája kapta.
A nyertes pályamunkák szerzői a következők:
Alsó tagozat
1. Szalai Ádám, 4. a, Veszprém, Hriszto Botev Ált. Isk.
2. Lukács Barbara, 4.c, Taksony, Taksony Vezér Ált. Isk.
3. Nagy Éva, 4. c, Esztergom, Vitéz János Rk. Tanítóképző Főisk.
Gyakorló Ált. Iskola
Sáfár Zoltán, 3. b, Várpalota, Zrínyi Ilona Ált. Isk.
Különdíj: Antal Eszter 4. a, Várpalota, Várkerti Ált. Isk.
Felső tagozat
1. Varga Sándor 7. o. Gic, Sztehlo Gábor Gyermekotthon
2. Longa Karolina 8. o. Epöl, Gróf Széchenyi István Ált. Isk.
3. Bozzai Barbara, 7. a, Várpalota, Ált. Isk.
Takács István, 7. a, Ráckeresztúr, Petőfi Sándor Ált. Isk.
Különdíj: Takács László, 8. a, Cece, Illyés Gyula Ált. Isk.
Szehoffner Péter 7. o. Pusztaszabolcs, Velinszky László Gimnázium
Kapcsolódó cikkek
- Új korszak a Seagate és a merevlemezipar számára?
- Miniszter on-line
- New Yorkban több az internethasználó, mint egész Afrikában
- A jövő internete
- A Humansoft és a Codra képzőművészeti és színházi estéje
- Vége az e-kereskedelem amerikai dominanciájának?
- A Nasdaq újra átlépi a négyezres határt?
- Növelte mobilkészülék-eladásait az Ericsson
- Nő az internetes vásárlási kedv Magyarországon
- Átrendeződhet a PC- és a telefonkészülék-piac
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.