Lemondott Straub Elek
Az igazgatóság végül megtárgyalta és elfogadta Straub Elek lemondását vezérigazgatói beosztásáról és igazgatósági tagságáról, egyúttal december 6-i hatállyal Christopher Mattheisent nevezte ki a Magyar Telekom vezérigazgatójává.
A menedzsment és az igazgatóság által már korábban meghozott szervezési és személyi döntéseknek, valamint az Igazgatóság mostani - a 2005-ös pénzügyi évet lezáró - határozatának köszönhetően megoldódott a társaság működését súlyosan terhelő probléma. Az igazgatóság arra számít, hogy a könyvvizsgáló a könyvek záradék nélküli lezárását a Közgyűlésen támogatni fogja, így a társaság a részvényesek által elvárt lendülettel vághat neki a 2007-es üzleti évnek.
Straub Elek 1995-től a Magyar Telekom (korábbi nevén Matáv) vezérigazgatója, majd 1996-tól elnöke is a Magyar Telekom Csoportnak (korábbi nevén Matáv Csoport), Magyarország vezető vezetékes, mobil- és internetszolgáltatójának. Vezetése alatt a cég fejlődését alapvetően meghatározó döntések sora született: privatizáció több fordulóban, tőzsdei bevezetés, a legkorszerűbb távközlési technológiák meghonosítása, külföldi terjeszkedés megkezdése, jelentős hazai akvizíciókkal széleskörű leányvállalati portfolió kiépítése és legutóbb márkaváltás, a "T" márka teljes körű bevezetése.
A vállalat 3 alkalommal - 1997-ben, 1998-ban és 1999-ben - az Év Legjobb Tőzsdei Kibocsátója lett, 1998-ban a Financial Times Globális Távközlési díját, 2002-ben a Euromoney gazdasági magazin Vállalatvezetési Díját nyerte el.
Straub Elek 1999-ben az Év menedzsere magyarországi díját, 2000-ben az Év Vezérigazgatója díját kapta meg a feltörekvő országok kategóriában. 2004-ben Johannes Rau német szövetségi elnöktől megkapta a "Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének I. osztályú Érdemkeresztje" kitüntetést a német-magyar kapcsolatok erősítésében kifejtett tevékenységéért. Ugyanebben az esztendőben Mádl Ferenc köztársasági elnök a "Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje" kitüntetést adományozta Straub Eleknek a hazai információs társadalom fejlődése, a magyarországi távközlés érdekében végzett, nemzetközileg is nagyra becsült munkája elismeréseként.
Straub Elek 2004 óta a Német-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom egyszerűsíti a T-Systems üzletág szervezeti felépítését
- A Magyar Telekom refinanszírozza 34 milliárd forintnyi hitelét
- Magyar Telekom: további integráció
- Új vezető lesz a Crnogorski Telekom élén
- A Magyar Telekom elsőként épít ki új generációs IP-hálózatot Magyarországon
- Magyar Telekom: opciólehívások saját részvény állományból
- Magyar Telekom - 1,5 milliárd forint a KFKI korábbi tulajdonosainak
- A volt Matáv-vezér telekomos jövőképe
- Concorde: Vártnál jobb Magyar Telekom eredmény
- MTelekom: 14,3 százalékkal kisebb eredmény
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.