Synergon-közgyűlés: új tagok az igazgatóságban
Tóth Zsolt jelenlegi vezérigazgató munkaviszonya 2007. január 31-ével közös megegyezéssel megszűnik.
Hampl Viktor, a Synergon jelenlegi kereskedelmi vezérigazgató-helyettese családi okokra hivatkozva kezdeményezte munkaviszonyának 2007. január 31-i megszüntetését közös megegyezéssel, amit a társaság elfogadott.
Ákos György 51 éves villamosmérnök, az IBM Magyarország Kft-től több mint tizenkét év után válik meg, ahol utoljára mint a cég kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója dolgozott.
Lazarovits Márk 33 éves közgazdász, az SAP Magyarország Kft.-től távozik több mint hat év után.
A hétfői közgyűlés úgy határozott, hogy az igazgatóság tagjai 2007. február 1-jétől kezdődően díjazás nélkül lássák el feladatukat.
A közgyűlés a felügyelőbizottság tagjává választotta Hein Jánost, aki az auditbizottságnak is tagja lett.
A közgyűlés az igazgatóság által előterjesztett vezetői részvényopciós programot azzal a módosítással fogadta el, hogy "az opciós ár megegyezik az opció megnyílását megelőző 180 tőzsdei kereskedési nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagárával".
A közgyűlésen a társaság átvilágításával kapcsolatban feltett részvényesi kérdésekre válaszként elhangzott, hogy a Synergon Informatika Nyrt. felügyelőbizottsága vizsgálatot folytat a társaság székhelyére vonatkozó ingatlanbérleti szerződéseknek a cég számára előnytelen, jelentős veszteséget okozó 2004. évi módosítása ügyében, amellyel kapcsolatos utólagos igényérvényesítés jelentősen javíthatja a Synergon jövőbeli eredményességét.
Az igazgatóság tájékoztatta a közgyűlést arról, hogy további vizsgálatokat kezdeményezett két hasonló ügyben is, amelyek esetében a sikeres igényérvényesítés hasonlóan pozitív eredménnyel jár a társaság számára.
Kapcsolódó cikkek
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Synergon tőkét emel a cseh leányvállalatában
- Új stratégiát hirdet a veszteséges Synergon
- Synergon: kisebb bevétel, nagyobb veszteség
- Megsemmisített iratok - megszüntetett GVH-eljárás
- A Synergon beszállna a virtuális mobilszolgáltatásba
- Synergon-Cisco: újra rendszerintegrátori együttműködésben
- A Synergon nem fizet osztalékot
- Synergon - egy vezérrel
- Synergon: Service Desk- és hálózatbővítés az EDS-nél
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.