A számítástechnika újabb kritikus dátumai

MTI Sajtóadatbank, 1999. december 29. 09:42
Ha az emberiség átevickél az Amerikában Y2K-ként, Magyarországon dátumváltásként emlegetett, számítógépes fennakadások veszélyét hordozó időszakon, a programozók - valamint gyermekeik és unokáik - nem pihenhetnek a babérjaikon. A kibernetika világnaptárában további dátumok mellett találhatók figyelmeztető bejegyzések.
Alig leszünk túl az ezredváltás problémáin, következik 2000. február 29. napja, hiszen ez az év szökőév. A szökőévek persze négyévenként ismétlődnek, ebben semmi újdonság nincs. Csakhogy az elmúlt négy esztendőben olyan robbanásszerűen terjedtek a számítógépek, olyan sok új használó és program került forgalomba, hogy a mostani év különösen nehéz lesz. Emellett az is gondot okoz, hogy - műszaki-programozási okokból - a legtöbb számítógép önmagától nem ismeri fel azt, hogy a 400-zal osztható évszámok is a szökőévek közé tartoznak.

Az Egyesült Államokban elektronikus szempontból a következő problematikus évnek 2007 várható, mert akkor a számítások szerint elfogynak a kiosztható új telefonszámok az eddigi tízjegyű (3 számjegyű előhívó, plusz 7 számjegyű kapcsolási szám) telefonszámrendszerben. Ráadásul az Úr 2019. esztendejében fogják meginni az újabb évszámváltás levét azok, akik még akkor is olyan programokat használnak majd, amelyeket most, a 2000. év közeledtével nem a legtökéletesebb, hanem csak a leggyorsabb eljárással tettek "Y2K-kompatibilissé". Ez az eljárás az úgynevezett "windowing". Lényege, hogy nem teszik négy számjegyűvé a két számjegyű évszámfelismerő programot, hanem egyszerűen azt a kiinduló pontot táplálják be, hogy a 00 1920-at jelenti, a 01 1921-et és így tovább. Így nyernek húsz évet, és addig sem kell a bonyolult programátírással bíbelődni.

De - egyszer mindennek eljön az ideje. 2038-ban - ha nem hatástalanítják - robban a "Unix-bomba". A Unix számítógépes kezelői rendszerben ugyanis úgy számítják az időmúlást, hogy "az idők kezdetének", vagyis a Unix hálózat megszületésének az időpontjától, 1970. január 1-jétől számítják az eltelt másodperceket. A Unix rendszerben négy byte áll rendelkezésre, hogy kifejezzék az egyre irdatlanabb számokat. A négy byte arra elég, hogy 2,14 milliárd másodpercet ki tudjanak fejezni. Ebből következően 2038. január 19-én, greenwichi idő szerint hajnali 3 óra 15 perckor a Unix időmérője "fordul egyet", és mindent újrakezd nulláról. Aki úgy gondolja, hogy ez még messze van, azt nem árt emlékeztetni: a mostani Y2K-problémára is harminc évvel ezelőtt döbbentek rá először egyes számítástechnikusok, amikor a bankok a 30 éves futamidejű jelzálogkölcsönök havi törlesztőrészleteinek kiszámítását kérték. Csak hát az emberiség megvárta, míg minden a körmére ég.

Kulcsszavak: y2k +fontos trend

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Szegedi IT-startupból nemzetközi siker

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 18:27

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36