A Nokia tavalyi éve: 19 százalékkal nőtt a profit

MTI Sajtóadatbank, 2007. január 26. 09:29
A Nokia az utolsó negyedévben ismét gyorsított a harmadik negyedévi lassulás után: 19 százalékkal növelte adózott eredményét a 2005-ös utolsó negyedévhez képest, és ezzel egész évben is a 2005-ösnél gyorsabb, 19 százalékos növekedést ért el, adózott eredményét 4,306 milliárd euróra növelvén a 2005-ös 3,616 milliárdról. Az alacsonyabb árakat továbbra is ellensúlyozta az értékesítés mennyiségi növelése a felzárkózó piacokon és a multimédiás termékek növekvő népszerűsége.
A harmadik negyedévben 4 százalékkal kevesebb, a másodikban 43 százalékkal több, az elsőben 21,4 százalékkal több volt az adózott eredménye az egy évvel korábbinál. 2005-ben 13 százalékkal javult az adózott eredmény.

Tavaly egész évben az üzemi eredménye 18 százalékkal, 5,488 milliárd euróra emelkedett a 2005-ös 4,639 milliárdról, a nettó bevétele 20 százalékkal - 2000 óta leggyorsabban - 41,121 milliárd euróra gyarapodott 34,191 milliárdról. 2005-ben 16 százalékkal nőtt a nettó bevétele.

A mobilkészülékek forgalma az átlagtól elmaradóan, 19 százalékkal nőtt, 24,769 milliárd euróra a 2005-ös 20,811 milliárdról - a cég már a harmadik negyedévben megérezte, hogy az értékesítés nagy mennyiségi növekedését az átlagár csökkenése kísérte a még fejletlen piacok gyors meghódítása miatt, és ezért itt az üzemi eredmény is csak 14 százalékkal nőtt, 4,1 milliárd euróra -, de ezt messze ellensúlyozta a multimédiás berendezések forgalma, amely 32 százalékkal, 7,877 milliárd euróra ugrott a 2005-ös 5,981 milliárdról, és itt az üzemi eredmény is meredeken, 58 százalékkal növekedett, 1,319 milliárd euróra. Igaz, az utolsó negyedévben itt is érezhető volt a felzárkózó piaci hatás és az új termékekkel való késlekedés is: a forgalom 6 százalékkal, az üzemi eredmény csak 5 százalékkal javult az egy évvel azelőttihez képest.

Európában a negyedik negyedévben 33,3 millió készüléket adtak el, 11,4 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt, Észak-Amerikában 39,8 százalékkal csökkent a szám, 5,9 millióra, de a Közel-Keleten és Afrikában 50,5 százalékkal, 15,5 millióra, Kínában 53,7 százalékkal, 14,6 millióra, Ázsiában 60,1 százalékkal, 23,7 millió készülékre növelték az eladásokat.

Ezzel összhangban a Nokia készülékeinek átlagára a negyedik negyedévben 89 euróra csökkent a harmadik negyedévi 93 euróról, illetve a 2005-ös utolsó negyedévi 99 euróról, mert a frissen megdolgozott piacokon az olcsóbb, "kezdő" mobilkészülékek adják az értékesítés többségét.

Az utolsó negyedévben a Nokia 106 millió mobilkészüléket adott el - ez rekord -, 19 százalékkal többet, mint az előző negyedévben, és 26 százalékkal többet, mint 2005 utolsó negyedében. Ezzel a piaci részaránya, saját becslése szerint, 36 százalékos volt, ugyanannyi, mint a harmadik negyedévben, de jobb az egy évvel korábbi 34 százaléknál. A Nokia becslése szerint az összes gyártó 290 millió mobilkészüléket adott el az utolsó negyedévben, 19 százalékkal többet mind a harmadik negyedévinél, mind az egy évvel korábbinál.

A mostani, első negyedévre a Nokia az összes gyártó mobilkészülék-értékesítésének csekély mennyiségi csökkenését jósolta az erős előző negyedévhez képest, ezen belül a maga számára megközelítően azonos piaci részarányt valószínűsített. Egész évre azt várják a cégnél, hogy az összes gyártó 10 százalékot elérő mértékig növelheti értékesítését mennyiségben a tavalyi 978 millió készülékhez képest; a tavalyi mennyiség is a Nokia becslése. A tavalyi növekedés kissé több mint 22 százalékos volt, a 2005-ös, 24 százalékos többlet után. Értéknövekedés is valószínű, de a felzárkózó piacok megdolgozása és az általános verseny miatt ez mérsékelt lesz, írták a csütörtöki beszámolóban.


2005-ben a Nokia 3,616 milliárd eurós adózott eredményt ért el, 13 százalékkal többet a 2004-es 3,192 milliárdnál.

Az üzemi eredménye 7 százalékkal 4,639 milliárd euróra nőtt 4,326 milliárdról, ezen belül a mobiltelefon-gyártásban 5 százalékkal, 3,598 milliárd euróra csökkent, a multimédia-termékeknél (ezek főleg számítógépek voltak) majdnem ötszörösére, 836 millió euróra nőtt, a vállalati megoldásoknál az üzemi veszteség 258 millió euróra nőtt 210 millióról, a hálózati termékeknél 3 százalékkal, 855 millió euróra csökkent a többlet.

A forgalom 16 százalékkal 34,191 milliárd euróra nőtt 29,371 milliárdról.

A Nokia 1999-ben építette föl komáromi gyárát, körülbelül 100 millió euróért. A gyárat 2005-ben, több mint 50 millió eurós költséggel, új üzemcsarnokkal bővítette.




Tavaly júniusban közölték, hogy a Nokia és a német Siemens egyesíti a hálózatiberendezés-gyártását. A Wall Street Journal korábban 31,6 milliárd dollárra tette az ügylet értékét.

Az egyesítés ötletét - és a verseny szempontjából a szükségességét - a francia Alcatel és az amerikai Lucent Technologies távközlésiberendezés-gyártó egyesítése adta. Az Alcatel és a Lucent Technologies tavaly április elején bejelentett egyesülésével létrejött csoport a 24 milliárd eurónak megfelelő forgalmú amerikai Cisco Systems után a világ második számú távközlési hálózatépítője.

Kulcsszavak: +mérleg Nokia

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36