Az Európai Parlament jóváhagyta, hogy csökkenjenek a roamingdíjak nyártól az EU-ban

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 24. 08:45
Az Európai Parlament szerdán strasbourgi plenáris ülésén megszavazta azt az európai uniós rendelettervezetet, amelynek értelmében már idén nyáron csökken a mobiltelefonok külföldi használatának (barangolás vagy roaming) díja, 2009-ig pedig még tovább mérséklődik.
Az új rendelet - amelyet a tagországok kormányait képviselő tanácsnak még formálisan jóvá kell hagynia - már júniusban életbe léphet, alkalmazása két hónappal később kötelező. A szabályozott roaminghívásokért fizetendő maximális kiskereskedelmi ár (kivéve az áfát) kezdeményezett hívásokért 49 eurócent, fogadott hívásokért pedig 24 eurócent lesz percenként. A kimenő hívások maximális díja ezt követően évente automatikusan 3 centtel fog csökkenni, míg a bejövő hívások ára az első év után 2, a második után pedig 3 centtel lesz kevesebb.

A magyar képviselők közül a jelentés plenáris vitájában felszólalva Herczog Edit (MSZP) üdvözölte, hogy az unión belül utazók végre méltányos áron használhatják majd mobiltelefonjukat külföldön, míg Gyürk András (Fidesz-MPSZ) írásos hozzászólásában azt emelte ki, hogy az általa benyújtott módosító javaslatok értelmében a rendelet azt is előírja, hogy az Európai Bizottság a hangátvitel mellett kísérje figyelemmel és értékelje az adatátvitel (SMS, MMS, internet) piacát is, és szükség esetén fontolja meg a rendelet hatályának kiterjesztését erre a területre is. Hegyi Gyula (MSZP) nyilatkozata szerint folyamatosan csökkenteni kell a roaming-díjszabást.

Az uniós szervek között kialkudott kompromisszum értelmében az előfizetők maguk dönthetnek arról, hogy az új, olcsóbb tarifát választják, vagy megtartják korábbi előfizetési csomagjukat - amennyiben a fogyasztó nem jelez más döntést, automatikusan az új tarifa vonatkozik majd rá.

A mobilcégek szövetsége (GSM Association) haszontalannak nevezte a döntést, amely szerinte valójában akadályozza a versenyt, és hosszabb távon a fogyasztóknak is árt. A fogyasztóvédők uniós szövetsége (BEUC) ugyanakkor - a szavazást üdvözölve - úgy vélekedett, hogy az új árplafonok még mindig "túl kényelmesek" a szolgáltatóknak.

Mind Herczog Edit, mind Gyürk András jelezte, hogy a rendelettel a piaci versenyt érintő uniós beavatkozásról van szó, de jelen esetben ez volt az egyetlen megoldás. "Az európai piacon nem szokásos, és a történelem tanúsága szerint általában nem is szerencsés, ha a kiskereskedelmi árakat törvény szabályozza, de barangolási díjak maximálása egy olyan rendkívüli helyzetet orvosol, amikor a piac nem volt képes korrigálni a fogyasztóknak nyújtott szolgáltatás túlértékeltségét" - szögezte le a szocialista képviselő. " A beavatkozás azért volt szükséges, mert a piac nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és működésében torzulások mutatkoztak" - vélte fideszes kollégája.

Herczog Edit külön üdvözölte, hogy a kompromisszum a fogyatékkal élők szakszerű és hatékony tájékoztatásáról is rendelkezik.

Hozzászólásában arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben az EU versenyképességének javításáért küzd, az új rendelet bevezetése az egyik legversenyképesebb ipari és szolgáltatói szektorban jelent majd többletköltséget és bevételkiesést. Becslések szerint az új tarifarendszer bevezetése Magyarországon 400 millió forintnyi költséget jelent, alkalmazása pedig további évi 8 milliárd forint bevételkiesést eredményez a szolgáltatóknak. "Nagyon bízom abban, hogy mikor néhány éven belül felülvizsgáljuk az eredményeket, azt állapíthatjuk meg, hogy a megfizethetőbb árak fellendítették a fogyasztást, és ez kompenzálta a bevezetés terheit, illetve újabb munkahelyeket teremtett. Ekkor mondhatjuk majd ki végérvényesen, hogy a roamingrendelet európai sikertörténet" - hangsúlyozta Herczog Edit plenáris felszólalásában.

Gyürk András  méltatta az előrelépést, amelyet az új rendelet az átláthatóság területén is jelent. Az új szabályozás szerint ugyanis a roamingárak követhetőbbek lesznek, azokról a szolgáltatók üzenetben értesítik előfizetőiket. "A fogyasztókat a határ átlépésekor kötelező lesz automatikusan tájékoztatni az adott országban arról, hogy hány forintba kerül a percenkénti roaminghívás kezdeményezése, valamint fogadása" - áll a közleményben.

A képviselő arra is kitért, hogy hosszú távon a cél a verseny helyreállása lenne, tehát az árak maximálása a remények szerint csak átmeneti eszköz. "Az a körülmény, hogy a műszakilag szükséges, indokolható költségek fedezetén túlmenő díjakat fizetnek a polgárok és vállalkozások, erősen negatívan hat a versenyképességre is, és a hatékony működésre a belső piacon" - tette hozzá.

Hegyi Gyula hangsúlyozta, hogy "ez a döntés közelebb hozza az állampolgárokhoz az uniót, és a hétköznapi élet szintjén teszi könnyebbé az életüket". A magyar képviselő szerint az lenne a leghelyesebb, "ha az egységes piacként működő EU-n belül minden hívás belföldinek számítana, és csak az unión kívül számolnának fel roaming-díjat. De amíg ezt nem lehet elérni, folyamatosan csökkenteni kell a roaming-díjszabást."

Ugyancsak fontosnak tartja, hogy a rendelet csak a díjak maximumát határozza meg, s így a szolgáltatók az árak mérséklésével versenyezhetnek egymással.
Kulcsszavak: EU roaming

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36