Egyre több internetfelhasználó, egyre nagyobb forgalom
Szekfű Balázs, a Carnation ügyvezető igazgatója hasonlóan látja a jövőt: előrejelzésük szerint egy év múlva 778, 2002-ben pedig több mint 1,7 milliárd forint lesz a magyarországi elektronikus kiskereskedelmi forgalom. Az elektronikus kereskedelem fejlődése azonban nagyban függ attól is, hogy milyen ütemben bővül az internet-előfizetők jelenleg mintegy 110 ezres tábora.
Csizmadia Csaba, a jelenleg 15 ezer modemes és 320 bérelt vonalas előfizetővel rendelkező, a piacon a harmadik legnagyobb szolgáltató, a GTS DataNet Távközlési Kft. marketing- és értékesítési igazgatója úgy vélte, hogy a magán-előfizetői szegmensben 50-70, míg az üzletiben 100 százalékos növekedés várható az idén.
Martin-Kovács Miklós, a 30 ezer előfizetővel bíró második legnagyobb szolgáltató, az Elender Informatikai Rt. tartalomfejlesztési igazgatója szerint az elfőzetők tábora az idén megduplázódik. Ezzel szemben Vince Mátyás, az 52 ezer előfizetőt kiszolgáló piacvezető Matávnet ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy a növekedés csak 60-80 százalékos lesz 2000-ben.
Az internetfelhasználók száma az előfizetőkénél jóval nagyobb, a szakértők szerint elérheti az 500-600 ezres számot. A potenciális internetezők, tehát azok tábora, akiknek már ma sem kell semmit sem vásárolniuk ahhoz, hogy csatlakozzanak a világhálóra, pedig mintegy 1 milliós. Idetartoznak például a főiskolások és az egyetemisták. Feltételei vannak a magán-előfizetők gyarapodásának. A szakértők ezzel összefüggésben például a telefondíjak magas voltát és a tartalomszolgáltatások hiányosságait említették, s azt, hogy a gépek még mindig drágák egy átlagos magyar felhasználó számára.
Ma már több elemző is úgy véli, hogy az internetes piacon megtörtént az áttörés. Ennek bizonyítékául megemlítik, hogy egyre több elektronikus bolt nyílik, egyre nagyobb választékkal. A Carnation felmérése szerint tavaly év végén több mint 100 magyarországi cég kínált terméket és szolgáltatást a világhálón keresztül. A termékeladásokon belül a könyv és a CD 26, a zene 15, az értékpapírok és tőzsdei szolgáltatások 13, az irodai eszközök 10, az elektronikai termékek és ajándéktárgyak pedig 8-8 százalékot tettek ki. Szekfű Balázs szerint az internetes kereskedelemmel együtt nő majd az on-line reklámipar várható forgalma is: a Carnation előrejelzése alapján az idén 730 millió, jövőre 1,4 milliárd, két év múlva pedig 2,3 milliárd forintot költenek Magyarországon az elektronikus kereskedelmi reklámra.
Kapcsolódó cikkek
- Új korszak a Seagate és a merevlemezipar számára?
- Miniszter on-line
- New Yorkban több az internethasználó, mint egész Afrikában
- A jövő internete
- A Humansoft és a Codra képzőművészeti és színházi estéje
- Vége az e-kereskedelem amerikai dominanciájának?
- A Nasdaq újra átlépi a négyezres határt?
- Növelte mobilkészülék-eladásait az Ericsson
- Nő az internetes vásárlási kedv Magyarországon
- Átrendeződhet a PC- és a telefonkészülék-piac
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.