Hajlékony "papír" akkumulátor

Milkovits Gábor, 2007. augusztus 15. 20:18

Az amerikai Rensselaer Polytechnic Institute tudósainak az MIT segítségével sikerült egy olyan újfajta integrált akkumulátort kifejleszteniük, amely egy papírszeleten elhelyezett szén nanocsövekből áll.

A forradalmi áramforrás számtalan előnnyel bír; amellett, hogy szupervékony és abszolút hajlékony, teljes mértékben integrált, azaz a ma használt akkuktól eltérően nem tartalmaz különálló alkatrészeket. Mindez nemcsak, hogy hatékonyabbá és energiatakarékosabbá teszi, de egyúttal a gyártást is jelentően megkönnyíti, ami így tulajdonképpen a nanocsöveknek az elektrolitokba áztatott papírszeletekre történő nyomtatásából áll. Emellett a meghibásodás vagy a túlmelegedés esélye is jóval alacsonyabb, és az ilyen akkumulátorok jelentősen környezetbarátabbak is.

A fejlesztést vezető Linhard professzor szerint a kereskedelmi forgalmazásra még jó néhány évet várni kell, ugyanis egyrészt a prototípus egyelőre nem elég nagyteljesítményű, másrészt pedig a szén nanocsövek még nagyon drágák. A professzor szerint ugyanakkor eljöhet az az idő, amikor az ilyen áramforrások akár járműveket is hajthatnak majd.

Kulcsszavak: akkumulátor tudomány

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55