A "részeges" gyertyától a növények szexuális életéig
Kutatók éjszakája
Idén tizenkét intézmény kapcsolódott be a programba, így szeptember 28-án izgalmas és különleges eseményekre számíthatunk Soprontól Debrecenig kilenc város több száz rendezvényén a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Nyugat-Magyarországi Egyetem, a Széchenyi István Egyetem, az Eszterházy Károly Főiskola, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem és a Tempus Közalapítvány szervezésében.
Az Európa-szerte igen népszerű Kutatók Éjszakája célja, hogy az embereket megismertesse, közelebb hozza a tudományhoz, és ezzel együtt növelje a tudományos karrier vonzerejét a fiatalok körében. Magyarországon az EU átlaghoz képest is kevesen tanulnak természettudományos tárgyakat, kevesebben, mint amennyire szükség lenne. Még inkább igaz ez a műszaki tudományok területén, ezen belül a nők aránya kifejezetten alacsony. A programok ezért igyekeznek rávilágítani arra, hogy a kutatók nem a tudomány elefántcsonttornyában élő, zárkózott emberek, hanem a hétköznapokban is tapasztalható csodákat ismerő, feltáró színes egyéniségek.
Idén a Tempus Közalapítvány tette közzé az ún. "Kutatók Kocsmája" pályázati felhívást, melynek megvalósításában három budapesti partnerintézmény mellett öt vidéki egyetem, ill. főiskola is részt vesz. Ezen kívül három kategóriában hirdették meg a "Rajzolj kutatót!" pályázatot, amelyre szeptemberi határidővel diákok jelentkezését várják.
A Kutatók Éjszakájának részletes programja és a kapcsolódó felhívások megtalálhatók a www.kutatokejszakaja.hu honlapon.
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.