Harminc évig üzemelő noteszgép-akku
Az amerikai hadsereg kutatói egy olyan megoldást fejlesztettek ki, melynek köszönhetően több évtizedig is képes energiát szolgáltatni egy akkumulátor.
A US Air Force Research Laboratory-ban dolgozó tudósoknak sikerült létrehozniuk egy olyan energiaegységet, amely akár 30 éven keresztül is üzemel. A betavoltaic cellák trítiummal vannak feltöltve, ezekben pedig egy nagyon lassú bomlási folyamat megy végbe, és innen a kiapadhatatlannak tűnő áramforrás. Habár az egész működési elv hasonló a nukleáris eljárásokhoz, jelen esetben nem kell számolni sem rádióaktivitással sem a mérgező hulladékokkal, ugyanis a Next Energy News beszámolója szerint egy teljesen környezetbarát módszerről van szó. Ami pedig a legfontosabb, hogy energiatermelés közben hő sem keletkezik, ezért a megoldás alkalmazható laptopoknál és mobiltelefonoknál egyaránt.
A US Air Force Research Laboratory kutatóinak az elmondása szerint az első 30 évig üzemelő akkumulátorok olyan 2010 körül már kaphatóak lesznek a kereskedelmi forgalomban.
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!
Megéri-e az elektromos autózás?
Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.
Mire jók a chatbotok?
Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.
Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?
Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.