Szerződést bontott a Nav'NGo a Mio Technologyval

MTI Sajtóadatbank, 2008. március 6. 08:46

Szerződést bontott a Nav'N'Go magyar navigációs szoftvergyártó a világ egyik legnagyobb személyi GPS (globális helyzetmeghatározó-rendszer) készülékforgalmazójának számító Mio Technologyval.

A két cég közötti kapcsolat megszűnése a hannoveri CeBIT információtechnológiai és telekommunikációs szakkiállításon is egyértelművé vált, ugyanis a Mio standján már a jól ismert iGo My way navigációs szoftver logója sem szerepel.

"Szemmel láthatóan mindkét fél részéről megszületett az elvi döntés, hogy a Nav'N'Go és a Mio között megszűnik az együttműködés - mondta Fazakas András operatív igazgató hozzátéve, hogy egy esetleges későbbi együttműködés elől továbbra sem zárkóznak el.

Fazakas András az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a Mio részéről a szerződésbontás valódi oka a Nav'N'Go számára sem ismeretes, a szoftvergyártó szerint azonban a Mio több ponton is megszegte a két vállalat között korábban létrejött megállapodást.

"A szerződéssel kapcsolatban felmerült problémákat békés úton tudtuk volna rendezni, azonban a Mio részéről erre nem mutatkozott igény, gondolom azért, mert egy másik szoftveres megoldást mutattak be" - tette hozzá Fazakas.

"Véleményünk szerint a két cég között az együttműködés jó és sikeres volt, de ehhez a Nav'N'Go önmagában nem elég - hangsúlyozta az igazgató. A kifogásolt problémákat üzleti titkokra hivatkozva nem árulta el, csak annyit: nem a térképfrissítések elérhetetlensége vezetett a szerződés megszűnéséhez.

William Brook, a Mio termékigazgatója szerint a különválásnak egyszerű okai vannak: a NavMan navigációseszköz- és szoftvergyártóval történt egyesülést követően mindent saját fejlesztésként kívánnak megvalósítani, s ennek jegyében az új termékpalettájukra koncentrálnak.

A Nav'N'Go-val kötött szerződés megszűntével értelemszerűen a Mio szoftvertámogatási kötelezettsége is megszűnik. William Brook az MTI azon kérdésre nem tudott válaszolni, hogy mi lesz a még boltokban lévő iGo My Way logóval, illetve szoftverrel kínált termékekkel, és milyen megoldással próbálják megoldani a korábban vásárolt készülékek támogatását. Szerinte még az is elképzelhető, hogy a korábbi Nav'N'Go szoftverrel árult termékeikre is elérhető lesz majd egy NavMan frissítés.

Kulcsszavak: CeBIT Nav N Go MioTech

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Nagy hatótáv, nagy lehetőségek

A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.

2024. május 1. 12:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36