Blackberry-babérokra tör az iPhone
A megoldás révén az Apple zenelejátszós okostelefonja valószínűleg még népszerűbb lesz az üzletemberek és vezető beosztású vállalati alkalmazottak körében. Érdekes tény ugyanis, hogy a hiányzó funkciók ellenére eddig is igen közkedveltté vált a mobil az említett csoport körében, az e-mail szoftver segítségével azonban már valódi konkurenciát jelenthet a Blackberry, a Palm és más „menedzser-telefonok” számára is. Az Apple azt is bejelentette, hogy az iPhone többek között a céges elektronikus levelezést, kapcsolatokat és szervezőket kezelő Microsoft Exchange Server szoftverrel is együttműködik majd, ősi ellenségeskedés ide vagy oda.
Szintén kapcsolódó hír, hogy az Apple hivatalosan a fejlesztők rendelkezésére bocsátotta azokat az eszközöket, amelyeknek segítségével szoftvereket készíthetnek az iPhone-hoz. A külsős alkalmazásokat a felhasználók egy külön erre a célra létesített online „alkalmazás-boltból”, vagy az iTunes portálról tölthetik majd le. A bevételek 30%-a az Apple-t fogja illetni, míg a többi a szoftvercégeknél marad.
Kapcsolódó cikkek
- Az iPhone-nal a legelégedettebbek a felhasználók
- iPhone és iPod Touch dupla tárhellyel
- Mindössze 70 ezer iPhone kelt el Németországban
- Csökkenő iPhone eladások, negyedüket feltörik
- Rekordértékű Mac-, iPod- és iPhone-eladások
- Négymillió fogyott eddig az Apple telefonjából
- Az Apple túl sokat kért az iPhone-ért a kínaiaktól
- Rekord Google forgalmat generál az iPhone
- Kisgyermek írta az első iPhone-trójait
- Élelmiszerdiszkontban kapható az iPhone Ausztriában
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.