A Nokia beindította N-Gage online játékszolgáltatását

Milkovits Gábor, 2008. április 6. 21:04

A világ vezető mobiltelefon-gyártója többszöri halasztás után beindította N-Gage internetes játékszolgáltatását, amely az egyik legfontosabb eleme a cég új online szolgáltatási stratégiájának.

Az N-Gage platform tesztüzeme tavalyi kétszeri halasztás után idén február 7-én indult és március 27-én le is zárult, így tulajdonképpen sejthető volt, hogy hamarosan megkezdődik a teljes körű szolgáltatás. Ez egyelőre az N81-es, N82-es és N95-ös mobilokon érhető el, beleértve természetesen az N81 és az N95 8 GB-os verzióit is. Ezekből a készülékekből elemzők szerint mintegy 10-15 millió példányt értékesített mostanáig a Nokia. A hivatalos és nyilván nagyszabású premierre egyébként csak hétfőn fog sor kerülni. A hírek szerint gyakorlatilag az összes mobiltelefonos piacra is dolgozó játékfejlesztő készít termékeket a platformhoz, beleértve az Electronic Artsot, a Gameloftot és a Glu Mobile-t is. A Nokia a múlt hónapban úgy nyilatkozott, hogy az induláskor mintegy 25 játékprogram lesz elérhető az N-Gage-en, majd az év közepéig nagyjából még egyszer ugyanennyit megjelentetnek majd.

Az N-Gage játékszolgáltatás része a Nokia Ovi (finnül „ajtó”) elnevezésű internetes platformjának, amely többek között egy egyelőre csak néhány piacon tesztváltozatban futó, közvetlen mobilhálózati letöltéssel üzemelő zeneáruházat is tartalmaz, Nokia Music Store néven. Az Oviról egyelőre annyit lehet még tudni, hogy egy online navigációs alkalmazás is lesz rajta, de a bővítés nyilván tetszőleges irányokban lehetséges a jövőben.

Kulcsszavak: Nokia játék

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55