Intel tudományos vásár: magyar diák jó szereplése

forrás Prim Online, 2008. május 20. 14:56

Az Intel Foundation kihirdette a világ legnagyobb, végzős középiskolai diákoknak szóló tudományos vásárának, az Intel International Science and Engineering Fair (ISEF) első helyezettjeit. Natalie Saranga Omattage (Cleveland, Mississippi.), Sana Raoof of Muttontown, New York) és Yi-Han Su (Taipei) vitték el az idei verseny fődíjait. A három ifjú tehetséget 51 ország több mint 1550 résztvevője közül választották innováció és tudomány iránti elkötelezettségüknek köszönhetően.

Az idei ISEF egyetlen magyar résztvevője, Spohn Márton a Fazekas Mihály Gimnázium végzős diákja a ’Plant Sciences’ (Növénytan) kategóriában indult. Két éve kezdett kutatásai során az ajakosvirágú növények családjában fedezte fel egy szaganyagok kibocsátásán alapuló önvédelmi mechanizmus biokémiai hátterét. Az áttörő teljesítménnyel harmadik helyezést ért el kategóriában.

Omattage egy igazán hatékony és olcsó módját fejlesztette ki a korábban rengeteg állat halálát okozó, élelemben/táplálékban található szennyezőanyag kiszűrésének. Omattage fejlesztése, a kvarckristály mikromérleg eljáráson (QCM) alapuló biológiai érzékelő új lehetőséget biztosít a kikötőknek és raktároknak, hogy még alaposabban szűrhessék ki az adalékanyagokat és más szennyeződéseket az USA-ba érkező élelmiszerimportban.

Raoof kutatásai új megvilágításba helyezik azt, hogy miképpen segíti a matematikai csomóelmélet megértése a klasszikus biokémiai problémák megoldását. Kutatásaiban elsősorban a húrdiagram és az Alexander-Conway polinom invariánsra irányította a figyelmét, hogy segíthesse annak bizonyítását, hogy miként osztályozhatóak a molekulák szerkezetük alapján.

Su a hidrogén még hatékonyabb előállításához, vagyis metanolátalakítás reakciójának tökéletesítéséhez szükséges, magas intenzitású katalizátoranyag azonosításán dolgozott. Ez alatt Su kifejlesztett egy eljárást, ami a fémek vegyítésének a homogenitását javítja, valamint a katalizátorok felületét növeli, ami más, magas homogenitású, többkomponensű anyag szintetizálását segíti elő.

A három ISEF nyertes mellett, akik 50 000 dollár értékű díjazásban részesültek, további több mint 500 ifjú tudós kapott ösztöndíjakat és egyéb díjakat áttörő munkájukért. Az Intel 18 „A kategória legjobbja” győztest is hirdetett, akik egyenként 5000 dolláros Intel ösztöndíjjal, valamint egy-egy új, Intel Core2 Duo processzoros laptoppal jutalmaztak.

Kulcsszavak: oktatás Intel

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36