Motorola: mobiltelefon-özön a CeBIT-en

Kovács Attila, 2000. február 21. 22:44
A Motorola a cannes-i GSM-konferencia után a február 24-én kezdődő hannoveri CeBIT-en mutatja be új, innovatív mobiltelefon-készülékeit. Három kategóriában összesen 11 új készüléket vonultat fel, nevezetesen 3 új V sorozatút, 6 újdonságot a Timeport termékcsaládból és 2 Talkabout változatot.
Ezen kívül a világ egyik piacvezető telekommunikációs vállalata látványos standdal és szakmai szemináriumokkal várja az érdeklődőket a világ első számú high-tech show-ján. A mobiltelefon-újdonságokról Budapesten sajtótájékoztatón adtak számot a cég hazai és nemzetközi vezetői. A Motorola V Seriesben, amelyet azoknak a felhasználóknak terveztek, akik személyes sikereik elérésében nagy hangsúlyt helyeznek mobilkészülékük kiválasztására, ezúttal a V2088-as, V2288-as és V3690-es jelenik meg. A 2088-as készülékben előre programozható, hogy a telefon bizonyos személyek hívásakor milyen színben villanjon fel. A 2288-as típus FM rádiót és az internettartalmak elérésére szolgáló WAP mikroböngészőt is tartalmaz, míg a 3690-es típus lehetővé teszi, hogy a kommunikáció nemcsak könnyebb és egyszerűbb, de szórakoztatóbb is legyen. Ez a készülék háromperces hangrögzítővel és hangfelismerő szoftverrel van ellátva.

Az elfoglalt menedzsereknek tervezett Timeport sorozat hat újabb készülékkel bővül. A P7389g típus a Motorola első GPRS (General Packet Radio Services) szabványú és szolgáltatású mobiltelefonja. A P7389-es a világ első WAP-ra felkészített háromsávos GSM telefonja. A P7389e típus pedig WAP-ra felkészített, ugyanakkor elektronikus kereskedelemre kihegyezett mobiltelefon. A szintén új P1088 készülék kétsávos, ugyanakkor internet-hozzáférést is biztosító mobiltelefon. Az i2000 iDEN típusú új Motorola GSM telefon két üzemmóddal rendelkezik, és teljes lefedettséget biztosít az egész világon egyetlen kézikészülékkel, egyetlen hívószámmal és egyetlen számlával. Végül a Timeport L7089 a sokat utazó üzletemberek igényeit szolgálja ki, mindhárom GSM-frekvencián működik.

A Motorola Talkabout készülékcsalád azoknak készült, akiknek kiemelten fontos, hogy állandó kapcsolatban legyenek családjukkal és barátaikkal. A T2288-as telefon WAP-pal ellátott kétnormás készülék, míg a TA288 walkie-talkie a Motorola legújabb személyi kommunikációs megoldása, amely a domborzati és egyéb viszonyoktól függően 3 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé. Előnye, hogy nincs beszélgetési díj, a felhasználónak a készülékek egyszeri vételárát kell csak kifizetnie. Hírek szerint a Motorola már megszerezte a szükséges engedélyeket a magyarországi forgalomba hozatalhoz. A sajtótájékoztatón szó volt a cég néhány jövőbeli eszközéről is, így például az Accompli nevű elektronikus fotókameráról, amely GSM telefonnal is összekapcsolható. Karórába szerelt változata is megjelenik a jövőben. A Motorola szerint rövidesen a mobiltelefonok a tévéadásokat is fogják "közvetíteni". További Motorola CeBIT-információ a www.mediacentre.motorola.com webcímen érhető el.

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44

Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.

2024. május 9. 20:32

Ultra Adware Killer 10.9.0.0

Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.

2024. május 9. 20:30

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36