Xbox-árcsökkenés Európában
A szoftveróriás szeptember eleje óta 200 dollár alatt kínálja megvételre az Egyesült Államokban a legolcsóbb Xbox modellt, péntektől pedig kontinensünkön is kevesebbet kell majd fizetni a redmondi játékgépekért. Az Arcade 200 euró helyett 180 euróba fog kerülni, a 60 GB-s verzió ára pedig 270-ről 240-re csökken. A legnagyobb engedmény az Elite-re lesz, amelyre 19-étől 300 eurós árcédulát ragasztanak a kereskedők a korábbi 370 helyett.
A Microsoft szerint a szeptember 5-i árcsökkentést követő két napon kétszer annyi Xbox 360-as játékkonzol kelt el az Egyesült Államokban, mint a megelőző hétvégén, s a vállalat bízik abban, hogy ugyanilyen nagy érdeklődést mutatnak majd az európai vásárlók is a konzol iránt főleg most, hogy közeleg a karácsonyi bevásárlószezon.
Thomas Kritsch, a Microsoft ausztriai Xbox értékesítési menedzsere elmondta, hogy az eladások több mint fele a 200 euró alatti szegmensben történik, a mostani árcsökkenés révén pedig az övék lesz a legolcsóbb újgenerációs konzol.
Kapcsolódó cikkek
- USB flash támogatást kap az Xbox 360
- Bezárul az Xbox Live az első generációs konzolok előtt
- Egymillió Xbox-felhasználót tiltott ki a Microsoft
- Beépített Wi-Fi az Xbox-ban?
- Jönnek a limitált 250 GB-os Xbox-ok
- Tudományos kutatás játékkonzollal
- Microsoft: a Sonyéhoz hasonló árcsökkentés véletlen
- A PS3 után az Xbox is olcsóbb lesz?
- Több mint fele hibás az Xbox 360-konzoloknak
- Újabb Xbox 360-per a Microsoft nyakában
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot
A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.