Svéd kiadókat perelne a Pirate Bay
Az egész ügy egy tanulmánnyal kezdődött, melyben a svéd kiadók megemlítik, hogy az általuk kiadott bestsellerek több mint 80%-a megtalálható a Pirate Bay-en is. Peter Sunde, a portál egyik alapítója blogjában ezzel kapcsolatosan azt írja, sajnálja, hogy nem 100%-os adatbázis-egyezésről számol be a jelentés. Az önérzetében megsértett alapító kijelentette, hogy jogi útra tereli az ügyet, mivel a kiadók törvénytelen módszerekkel kutatták át a torrent-oldalt. Állítása szerint előzetes engedély nélkül egy kémprogrammal szkennelték le az adatbázist, ez pedig törvénybe ütköző cselekedet.
Sunde megfenyegette a kiadók szövetségét, s követeli, hogy azok bocsássák rendelkezésre a kivizsgálás részletes eredményeit, hogy azok ismeretében megállapítsa, milyen nagyságrendű kárt okoztak a P2P portálnak, s azt megfizettesse velük. A heves vérmérsékletű Pirate Bay-alapító pert indít a károkozók ellen, ha azok nem teljesítik a követeléseit.
Kapcsolódó cikkek
- A Pirate Bay alapítója segítene pénzt szerezni a hasznos webes tartalmak alkotóinak
- Idén még biztosan nem szűnik meg a Pirate Bay
- Hollywood a Pirate Bay nyomában: állandó lekapcsolások
- Csődben a Pirate Bay felvásárlója
- Bezárták a Pirate Bay-t
- Hatásos a kalózkodás elleni svéd törvény
- 13 hollywoodi stúdió újabb pert indított a Pirate Bay ellen
- Fizetős lesz a The Pirate Bay
- Az új Pirate Bay fizetne a fájlmegosztásért
- Felvásárolták a Pirate Bayt
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.