India pályára állított egy izraeli gyártmányú felderítő műholdat
A szóban forgó, RISAT 2 elnevezésű műhold 300 kilogramm tömegű, és India márciusban vásárolta Izraeltől. Egy PSLV típusú hordozórakétával bocsátották föl a Szriharikota szigeten lévő űrközpontból.
Az említett terrorellenes intézkedések meghozatalát azután határozta el Újdelhi, hogy Pakisztánból érkező iszlám szélsőségesek egy tízfős csoportja 165 halálos áldozatot követelő terrortámadást követett el novemberben Mumbaiban. A terroristák közül kilenc ugyancsak életét vesztette. Indiának van több saját gyártású felderítő műholdja, de egyik sem észlelte a Mumbaiba éjszaka csónakon érkező merénylőosztagot. India már korábban elkezdett tárgyalni Izraellel a műholdvásárlásról, s a terrortámadás után az egyezkedés felgyorsult.
A RISAT 2 éjszaka és rossz légköri viszonyok között (például monszun idején) is képes a felderítésre, természeti katasztrófák előrejelzésére és ellenséges ballisztikus rakéták észlelésére az indiai űrkutatási hivatal közlése szerint.
Indiának évtizedeken át feszült diplomáciai viszonya volt Izraellel a zsidó államnak a palesztinokkal fennálló konfliktusa miatt, de az utóbbi években a két ország kiterjedt katonai kapcsolatokat épített ki, sőt 2007-ben Izrael - Franciaországot megelőzve - előlépett India második számú katonai szállítójává. Az első továbbra is Oroszország.
Kapcsolódó cikkek
- Orosz hordozórakéta állított pályára egy amerikai műholdat
- Májustól át kell állítani a UPC parabolaantennáit
- Kínai műhold-diplomácia: tudomány, üzlet és befolyás
- Infravörös térképet készít a világűrről a NASA új műholdja
- Japán felbocsátotta ötödik kémműholdját
- India elveszítette a kapcsolatot Hold-szondájával
- Elindítottak egy Ariane rakétát a világ eddigi legnagyobb távközlési műholdjával
- Műholdas tájékozódási fesztivál Tatán
- Eladta a GTS-Datanet a műholdas adatátviteli részlegét a HDT-nek
- Elkészült az első magyar műhold földi állomása
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.