Előre lehet elkészíteni Dragon Age: Origins hősét

MTI Sajtóadatbank, 2009. október 17. 16:08

Még meg sem jelent a Dragon Age: Origins szerepjáték, azonban a fejlesztő BioWare jóvoltából kiadott karakterkreátor szoftverrel már most minden játékos előre megalkothatja kedvenc hősét (avatarját). A szerverek a készítők szerint szinte "égtek" a sok letöltéstől, amikor a kis program felkerült rá.

318 megabájtot foglal el a kis segédprogram, amellyel mindenki előre elkészítheti az általa irányítható hőst a majd PC-re és Xbox 360-ra november 3-án megjelenő Dragon Age: Origins-ben. A PlayStation 3 tulajdonosainak november 17-ig kell várniuk a játékra.

A program egy az egyben megegyezik azzal játékrésszel, amely a végleges verzióban is megtalálható lesz - olvashatjuk a Yahoo-n.

A kis programnak köszönhetően a leendő játékosok saját hősük számára olyan tipikus fantasy fajok és rangok közül választhatnak, mint a városi tünde, a "köztörpe" és a nemesember. Miután elkészült a leendő virtuális kalandor, a számítógép merevlemezére el lehet menteni, és pár hét múlva a már végleges játékba be lehet tölteni. Ez azért is hasznos, mert általában a számítógépes szerepjátékok elején a játékosok nagyon sok időt töltenek el karaktergenerálással.

A szemfülesebbek még egy exkluzív játékbeli tárgyat is kaphatnak, amelyet aztán szintén fel tudnak használni a végleges Dragon Age: Originsben. Ehhez nem kell mást tenni, mint a karaktergenerálóval elkészült hőst feltölteni a BioWare közösségi hálózatára. Cserébe egy olyan varázsgyűrű üti a hős markát, melyben egy "szerencsekő" található és +1 pontot ad minden tulajdonsághoz.

Magát a karaktergenerátort már több helyről is le lehet tölteni - többek között a Fileplanetről és az Atomicgamerről is.

Kulcsszavak: játék

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Nagy hatótáv, nagy lehetőségek

A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.

2024. május 1. 12:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36