Április 3-5.: Banktech 2000

2000. március 29. 22:45
A szokásos Budapest Sportcsarnok-beli helyszín helyett idén az InfoPark mellett, az ELTE új, modern épületében találkozik a bankszakma április 3. és 5. között, a megújult Banktech, Money Market kiállításon. A rendezvény célja nem változott, a korábbi évekhez hasonlóan a hagyományos banki eszköztár bemutatása mellett az IT-alkalmazásokat már használó, illetve a legújabb, de már a közeljövőben bevezetendő fejlesztésekkel találkozhatnak a szakemberek és az érdeklődők. Idén ismét 60 kiállító mutatkozik be három napon keresztül a Budapest XI., Pázmány Péter sétány 1/a. alatti egyetemi épületben.
A Giro Rt., a Metrimpex Rt. és a Congress Kft. rendezésében hétfőn megnyíló Banktechen a korábbiaknál több cég mutatkozik be elektronikus banki és üzleti megoldásokkal. A nagy távközlési szolgáltatók közül a Matáv jelenik meg a legnagyobb standdal, és természetesen ott lesz néhány internetszolgáltató is, amelyek bővített szolgáltatásokat ajánlanak. Találkozhatunk majd az adatátvitel biztonságát garantáló technológiákkal, a külső behatolás elhárítására szolgáló tűzfalrendszerekkel, hatékony vírusvédelemet kínáló megoldásokkal, valamint a számítógéppel támogatott irodatechnikát bemutató kiállítókkal - ezen belül a papír alapú dokumentumokat kezelő és a papírmentes iroda megvalósítását ígérő rendszerekkel.

A hagyományoknak megfelelően a Banktech nemcsak kiállítás, hanem olyan szakmai fórum is, amelynek keretében a kiállításon szereplő cégek előadások formájában is bemutatják termékeiket, szolgáltatásaikat.

A Banktech 2000 kiállítóinak előadásai

április 3. (hétfő)

11:00 - Sopra Software GmbH.: Az adatátvitel menedzsmentje a bankszektorban

13:00 - Hypermedia Systems Kft.: A Hyperbank elektronikus banki rendszer újdonságai

14:00 - Állami Nyomda Rt.: Chipkártya-technológia az Állami Nyomdában

15:00 - OTP Bank Rt.: Korszerű technológiák a banktechnikában

április 4. (kedd)

10:00 - Schwabo Bankkártya Kft.: Egészségügyi kártyarendszerek

11:00 - Noreg Kft.: Információs kockázatmenedzselési módszerek

14:00 - Dataware Kft.: E-business megoldások a banki világban

15.00 - CPU Softwarehouse AG.: Lakáshitelezés, handy banking és risk management a CPU-tól

Kulcsszavak: =bank04 bank kiállítás

Így bővült a lekérhető videószolgáltatások közönsége 2023-ban

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 12:04

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 20:39

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36