Nokia: 1 millió forint a legjobb magyar alkalmazás fejlesztőjének

forrás Prim Online, 2010. március 1. 17:41

Idén Magyarország is csatlakozott a harmadszorra meghirdetett Forum Nokia „Calling All Innovators” globális fejlesztői versenyéhez, melynek célja minél több, a mobilkészülékek adottságait teljes körűen kihasználó alkalmazás létrehozása, és azok elérhetővé tétele a felhasználók számára az Ovi Áruházban.

A Nokia a magyar verseny során azt a legjobb, helyi igényekre szabott alkalmazást keresi, ami leginkább segíti a Nokia felhasználók mindennapjait. A legkiemelkedőbbnek ítélt magyar alkalmazás fejlesztőjének jutalma 1 millió forint, míg a második és harmadik helyezett jutalma nagy értékű, a legújabb technológiát használó Nokia készülék. A nyerteseket a Nokia helyi képviselői és hazai mobilalkalmazás fejlesztés vezető szakembereiből álló zsűri választja ki. A hazai fordulóban részt vevő pályázók – amennyiben alkalmazásukat elkészítik angol nyelven is – részt vehetnek a verseny globális részében is.

A pályamunkák leadási határideje mind a magyar, mind a nemzetközi megmérettetésre 2010. május 18-a. A döntősöket júniusban hirdetik ki, míg a győzteseket 2010 szeptemberében választják ki és értesítik.

A kihíváson induló fejlesztők idén az alábbi kategóriákban mérhetik össze tudásukat:

  • Környezetvédelem: A versenyzők feladata megvédeni bolygónkat környezetbarát, fenntarthatóságot támogató mobilos alkalmazásokkal, amelyek segítenek a felhasználóknak csökkenteni ökológiai lábnyomukat.
  • Szórakoztatás: Ebben a kategóriában elsősorban olyan alkalmazásokat várnak, amelyek megmutatják a Nokia mobiltelefonok multimédiás és szórakoztató képességeit: ebbe a kategóriába zenei- és multimédiás alkalmazásokkal, játékokkal lehet nevezni.
  • Hatékonyság növelése: Itt minden a hatékony időkihasználásról, a mindennapok könnyebbé tételéről szól, így például pénzügyi, üzleti és szervezési alkalmazásokat várnak.
  • Feltörekvő piacok: Ebben a kategóriában új lehetőségek nyílnak a fejlesztőknek, olyan újító alkalmazásokat és szolgáltatásokat keresnek, amelyek segíthetik a fejlődő országokban élő milliók mindennapi életét. Megoldásokat várnak például az oktatás, az egészségügy és a mezőgazdaság területén.


Ebben az évben a Nokia egy egyedülálló kategóriát is meghirdetett, a „Növekvő gazdasági kihívások” címmel. Itt azt az igazán nagy és merész ötletet, üzleti tervet várják, ami felforgathatja, és új szintre emeli a mobil alkalmazások világát.

A nemzetközi versenyben az egyes kategória győztesei 30 000 dollárt, szakértői konzultációs lehetőséget, valamint éves Forum Nokia Launchpad tagságot kapnak, és lehetőséget alkalmazásuk ingyenes terjesztésére a különböző Nokia-csatornákon. A második helyezettek díja 15 000 dollár, a harmadik helyezetteké pedig 5000 dollár, míg a „Növekvő gazdasági kihívások” kategória győztesének jutalma a nemzetközi versenyben 1 millió dollár.

További információk a Forum Nokia „Calling All Innovators” versenyről, beleértve a jelentkezés beadásának, valamint a versenyszabályok és -követelmények teljesítésének módját, a www.callingallinnovators.com, valamint a www.callingallinnovators.com/hungary oldalon találhatók.

Kulcsszavak: Nokia

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36