HP mobilok kizárólag Web OS-szel

Milkovits Gábor, 2010. július 26. 19:37

A Hewlett-Packard bejelentette, hogy hamarosan saját mobiltelefonok gyártásába kezd, amelyeken kizárólag a Palmmal együtt felvásárolt Web OS operációs rendszer fut majd.

A HP az idén vette meg a Palmot 1,2 milliárd dollárért, annak mobiltelefonos hardvereszközeivel és a Web OS operációs rendszerrel együtt. Hamar kiderült, hogy a legnagyobb PC-gyártónak elsősorban ez utóbbival vannak komoly tervei, ugyanis néhány hete bejelentették, hogy felfüggesztik az Android- és Windows 7-alapú tablet PC-k fejlesztését, és csak a Web OS HP tabletek fognak megjelenni az idén. Most kiderült, hogy a cég hasonló politikát folytat az okostelefonokkal is, azaz, legalábbis egyelőre, a Web OS kedvéért mellőzi az Android-ot és a Windows Phone 7-et a tervezett készülékekről, utóbbit annak ellenére, hogy a társaság régóta igen jó kapcsolatokat ápol a Microsofttal.

A Palm által nemrég bemutatott Web OS, illetve az erre épülő új készülékek, a Pre és a Pixi egyaránt igen pozitív kritikákat kaptak a szakemberektől és a sajtótól. Ez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy a mobilok számottevő helyet szerezzenek az iPhone, Blackberry és Android készülékek uralta amerikai piacon, nem is beszélve a többi térségről. Todd Bradley, a HP okostelefonokért felelős alelnöke azonban bízik abban, hogy cége hírneve, illetve erőforrásai révén megfelelően erős pozíciót tud majd kivívni a Web OS készülékeknek. A tervezett HP okostelefonokról egyelőre semmilyen részlet nem ismert.

Kulcsszavak: HP Palm okostelefon

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36