Kívánság szerint összeszerelhető minimobil

Kiss Ádám Zoltán, 2010. október 12. 07:50

A Modu apró telefonjának részegységeit saját igényeink szerint válogathatjuk össze, illetve a helyzetnek megfelelően variálhatjuk.

Az izraeli Modu Mobile a nagy piaci szereplőktől eltérő, saját utat választott a fejlesztés során. Nem a riválisok lépéseire kívánnak reagálni, hanem szokatlan koncepciójukkal hívják fel magukra a figyelmet. A vállalat specialitása a választható hardverelemekből összerakható készülékek fejlesztése. Nem ez az első ilyen készülék tőlük, ám ezúttal mindezt igen kis méretben, egy érintőképernyős egység köré építve mutatták be „T” modell elnevezéssel. A készülék magja ez a központi egység, mely a hívások indításáért és fogadásáért felelős ki okostelefon. A felhasználók a gyártó által összeválogatott, esetleg a sok funkció miatt lebutított verziók egyetlen házba zárása helyett maguk válogathatják meg, mit szeretnének aznap telefonjuktól. A 2,2 colos QVGA felbontású agy egy QSC6270-es chipre épít, az alaptulajdonságok közé tartozik a rádió, GPS, böngésző, csevegőprogram, Twitter, Facebook, YouTube-lejátszó, és ezt bővíthetjük például egy querty billentyűzettel, vagy éppen 5 megapixeles kamerával. A kínálatba tartozik egy dokkolóegység is, ezzel akár az otthoni zenehallgatás középpontjává varázsolhatjuk telefonunkat. A Modu T alapesetben 2 GB memóriával érkezik, ám ez külső kártyával 32 GB-ig tornászható fel. A cég szerint egyébként a központi egység a Guinness által hivatalosan elismerten a világ legkisebb érintőképernyős eszköze. A vállalat további okostelefon-terveket is dédelget, a közeljövőben egy Android operációs rendszerre épülő telefont is be szeretnének mutatni Modu W néven.

Kulcsszavak: mobiltelefon

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55