Olcsó részvények a hű alattvalóknak
Közben elgondolkodom azon, hogy is áll a konkurencia. A Linux határozottan nyomul, de nem az asztali piacot bombázza, amiből a végfelhasználók szinte semmit nem nyernek. A BeOS 5-ösnek kiadták ugyan a könnyített szabad változatát, de az csak Windows-környezetből indítható. Hol lesz ez konkurencia? Csak meg kell vásárolni mellé egy Windowst? Nevetséges! Az OS/2-re most húzza le a rolót az IBM azzal, hogy alkalmazóit áttereli (egy áttérést segítő eszközrendszerrel) a Windows 2000, IBM AIX, Sun Solaris, HP és SCO Unix Java platformokra. A MacOS??? Ki tudja. A unixosoknak az asztali piac túl apró munka, amivel nem akarják bepiszkolni a kezüket. Hát akkor ki fogja tetemre hívni Billt az asztali piacon? Ez nem megy kormányukázra. Arrafelé biztos nem. A Sun és mások eltalálták, hogy még a Windowst is fel kell szabdalni háromfelé (a részletekben nem túl világos, hogyan). Eszerint a szabadpiaci viszonyok megteremtésére a Microsoftnak saját magával kell versenyre kelnie, Baby Bill cégek képében. Nevetséges! A végfelhasználók igényei pedig senkit nem érdekelnek. Pedig ők képtelenek ugyanahhoz a munkafázishoz öt-hat fajta rendszer rigolyáit megtanulni és fejben tartani. A számítástechnika a számítástechnikáért erőfeszítés eltereli a figyelmet a lényegről, a megoldandó feladatról. Ez éppen olyan hülyeség, mint amikor nálunk az APEH és a PM, elvakult szakmai tempóval, mindenkiből kettős könyvelő szakembert akar faragni.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar cégek kifogásolják a 25 milliárdos központosított szoftver-tendert
- Szabadalomsértéssel vádolják Kínában a Microsoftot
- 140 milliót fizet a Microsoft szabadalomsértés miatt
- Ezúttal a Microsoft nyert pert az Alcatel-Lucent ellen
- Egymillió forintos bírsággal sújtotta a tőzsde az MTelekomot
- A Microsoft 761 millió dollárral rendezte jogvitáját a RealNetworks-el
- 150 millió dolláros Microsoft-Gateway kiegyezés
- 536 millió dolláros Microsoft-Novell kiegyezés
- Az EU felfüggesztette Microsoftot elmarasztaló határozatának végrehajtását
- A Microsoft közleményben cáfolja a RealNetworks vádjait
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
Egy neves szaklap másodszor díjazta a K&H innovációs tevékenységét
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.