Egymilliárd okostelefon négy év múlva
Az IDC piackutató pénteken publikált adatai szerint az idén a tavalyihoz képest 55 százalékkal több, 472 millió darab lesz forgalomban ezekből a készülékekből. Négy éven belül számuk megduplázódhat a mostanihoz képest, és megközelíti majd az egymilliárd darabot.
Ez egyszersmind azt jelenti, hogy az okostelefonok piaca négyszer olyan gyors ütemben bővül majd, mint a hagyományos mobilkészülékeké.
Az IDC elemzése szerint már a tavalyi év is kivételes növekedést hozott, miután a válságos 2009. évben sokan elhalasztották vásárlásaikat, így 2010-ben felgyülemlett a kereslet.
Az okostelefonoknál használt operációs rendszerek között messze az Android áll az élen, közel 40 százalékos piaci részesedéssel, a második a BlackBerry közel 15 százalékkal, a harmadik az iOS 15,7 százalékkal. A következő években - 2015-ig - a helyezések nem fognak változni, de az Android 45,4 százalékra növeli részesedését, miközben a BlackBerryé 13,7 százalékra csökken, az iOS-é 15 százalék körül stabilizálódik, a Symbiané a jelenlegi 20 százalékról 0,2 százalékra csökken, a Windowsé 5,5 százalékról 20 százalék fölé növekszik az IDC szerint.
A mobilkészülékek forgalma - beleértve az okostelefonokat is - tavaly már meghaladta az egymilliárdot.
MTI
Kapcsolódó cikkek
- Gameloft játékok már Intel-alapú okostelefonokra és táblagépekre is
- Nagyköveteket keres a Nokia
- Samsung Galaxy S III: kerámia ház, 4,8 hüvelykes Full-HD képernyő, Android ICS és négy mag
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- ZTE Era – Tegra 3 és Ice Cream Sandwich 7,8 milliméterben
- ZTE Orbit – Újabb olcsó Windows Phone Kínából
- Bemutatkozott a HTC One sorozat: One X, One S és One V [Frissítve]
- A Sony bemutatta az Xperia P és Xperia U okostelefonokat
- Samsung Galaxy Beam – Projektor a mobilban
- LG Optimus Vu: kijelzőből ötös
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.