Teleház-sorok

2000. június 22. 16:31
Lezajlott a hazai teleházak idei közgyűlése, melynek a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola adott otthont, ahol a szövetség 326 alapító, rendes és pártoló tagjából körülbelül százan jelentek meg; a szavazati joggal rendelkezők közül 7 alapító és 43 rendes tag vett részt az eseményen.
Az érvényes alapszabály értelmében a közgyűlés nem volt döntésképes, ezért - az előzetes kiértesítésnek megfelelően - az elnök a megnyitott közgyűlést bezárta, majd pedig körülbelül egy óra múlva ismét összehívta. Ezen az összejövetelen a megjelent döntésre jogosultak - a számuktól függetlenül - egyszerű döntéssel is határozatot hozhattak.

Talán érdemes felidézni, hogy a szövetséget 1994-ben magánszemélyek alapították, hiszen ebben az időben csak egyetlen, a csákberényi teleház működött az országban. 1996-ban, amikor - elsősorban a US-AID támogatásával - ugrásszerűen megnőtt a teleházak száma, az akkori közgyűlés megváltoztatta az alapszabályt; ettől a naptól kezdve csak teleház lehetett a szövetség rendes tagja, mindenki más legfeljebb pártoló tagságra pályázhatott. Az alapító tagok száma ezután már nem növekedett, inkább csökkent. Jelenleg az alapító tagok száma 14, a rendes tagoké 117, a pártolóké pedig 195.

Amint várható volt, a közgyűlés első témája, az alapszabály módosítása keltette a legnagyobb vitát. A legtöbb hozzászólás a regionális átszervezéssel volt kapcsolatos, ugyanis a vezetőség elhatározta, hogy a szövetség felépítését az eurorégiós közigazgatási-politikai struktúrához alakítja. Az alapszabályban meghatározták, hogyan lehet a szövetség keretén belül regionális teleház-egyesületeket kialakítani, ezek hogyan fognak működni és beépülni a szövetségi rendszerbe. A közgyűlés résztvevőinek a fő problémát az jelentette, hogy két régiós egyesület - a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön -, az alapszabálytól függetlenül, már más módon megalakult, mint ahogyan azt a módosítás tartalmazta. Ezenkívül létrejött a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei teleházak egyesülete is, amelyhez hasonló szervezeti egység eddig ugyancsak hiányzott az alapszabályból. Az utóbbit a közgyűlés vita nélkül elfogadta, ugyanis az alapszabály nem zárja ki, sőt pártolja, hogy a szövetségen belül a teleházak szabadon szövetkezzenek, például kistérségi csoportokat hozzanak létre. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei egyesület hasonló státusban szabadon működik, a régión belül fejti ki a tevékenységét, pontosan úgy, mint ahogyan a lassan megalakuló térségi egyesülések, vagy például a teleházas szakcsoportok is működni fognak.

A megalakult két régiós egyesületet azonban a közgyűlés nem fogadta el, mert nem az alapszabálynak megfelelően (igaz, amikor megalakultak, még nem is volt szabály) jöttek létre. A közgyűlés ezért azt javasolta, hogy a már működő, két régiós egyesület - az elfogadott alapszabály szerint - a szövetség keretében, a régióban lévő öszszes teleházból ismét alakuljon újjá, válasszon vezetőséget, és így kezdje meg a működését.

Hogy felkészüljön a régiós változásokra, a szövetség vezetősége is átalakult. A térségi vezetők - ha megszervezik a régiót - automatikusan, de csak tanácskozási joggal tagjai lehetnek a vezetőségnek. E javaslattal a közgyűlés megteremtette a gyors visszacsatolást a vezetőség és a régiók között, mert a vezetőségi döntések ezzel automatikusan eljutnak a régió teleházaihoz. A közgyűlés arról is döntött, hogy ha ezen egységek megalakulnak, akkor a tagsági díj a megalakulás napjától számítva átkerül a régiókhoz.

A vezetőségi ülés javasolta, hogy a közgyűlés a választott vezetőségi tagok létszámát néggyel növelje meg, míg az ugyancsak választott felügyelőbizottsági tagok létszámát kettővel - ötről háromra - csökkentsék. A közgyűlés a javaslatot elfogadta, és a kiegészített vezetőséget - titkos szavazással - megválasztotta.

A vezetőség tagjai:

- régi tagok: Balog László alelnök, Jászkisér; Dicső László tag, Alsómocsolád; Gáspár Mátyás tiszteletbeli elnök, Csákberény; Kissné, Pásztor Irma tag, Szentpéterszeg; Kovács Győző elnök, Budapest; Zám Mária tiszteletbeli elnök, Szentendre; Zsák Tibor tag, Budapest.

- új tagok: Csernai Árpád tag, Tápé; H. Galán Andrea tag, Bükkösd; Kőrösi Jánosné tag, Bezenye; Varga Eszter tag, Börcs.

A felügyelőbizottság tagjai:

- régi tagok: Mócsán Tiborné tag, Hajdúbagos; Szabó Csabáné tag, Magyarkeszi.

- új tag: Szakál Tibor elnök, Kalocsa.

A közgyűlés Sülyi Pétert (őriszentpéter) megválasztotta a szövetség főtitkárának. Sülyi Péter pályázaton nyerte el az öt évre szóló pozíciót, egyébként néhány hónapja már a vezetőség megbízása alapján főtitkárként működött.

A közgyűlés valamennyi, előzetesen meghatározott napirendi pontot megtárgyalt és elfogadott. Az érdeklődők a szövetség honlapján, a www.telehaz.hu-n kaphatnak a közgyűlésről bővebb tájékoztatást.

Határ menti teleházak

Kovács Győző elnök meglátogatta a romániai határ két oldalán működő, illetve készülő romániai (Semjén, Érmihályfalva, Tasnád, Szántó), valamint hazai (Nagyrábé, Sáránd, Mikepércs, Derecske, Hajdúbagos) teleházakat. A többnyire magyar kisebbségi falvakban nyíló teleházakat a szervezésben, az oktatásban és a tapasztalatcserében főleg a szentpéterszegi és a hajdúbagosi teleházak, valamint a vezetőik: Kissné Pásztor Irma, illetve Mócsán Tiborné támogatják. A szentpéterszegiek Szentjobbon, Koronkán, Jedden és Tasnádon segítettek, míg a hajdúbagosiak inkább az Érmelléken, Biharon, Érmihályfalván és Szalacson hoztak létre támogató kapcsolatokat. A hajdúbagosiak szoros kapcsolatot alakítottak ki a teleházak alapítását segítő nagyváradi Humán Tanácsadó Központ két munkatársával, Makai Dimény Judittal és Gergely Annamáriával, valamint Balla Tünde újságírónővel is.

Tóga István, a Romániai Teleház Szövetség elnöke Tasnádon rövid tájékoztatást adott arról, miszerint a romániai teleházmozgalom nem csak a magyar, de a román nemzetiségű falvakban is hódít. "Csak" az a baj, hogy azok a civil szervezetek, amelyek új teleházakat szeretnének létrehozni, nagyon kevés támogatást kapnak a hivatalos szervektől. Ma hat teleház működik Erdélyben, az alapítás sorrendjében: Székelyudvarhelyen, Tasnádon, Tordaszentlászlón, Biharon, Bikafalván és Tusnádon; néhány napon belül nyitják meg a hetediket Magyarcsuholyon. Ezenkívül körülbelül 10-15 kistelepülésről kaptak tájékoztatást, hogy újabb teleházakat szeretnének nyitni. Többen is elmondták, nagyon örülnének, ha a magyar intézményektől bármilyen régi számítógépeket kapnának, már ezekkel is ki lehetne nyitni az újabb teleházakat.

Ioana Cardos, a Temes megyei falusi fejlesztőközpont elnöke elmondta, a központ támogatásával a megyében hamarosan két teleház nyílik - Ciacován és Dumbravitán -, amelyek elsősorban mintaként, valamint oktatási és tapasztalatszerzési bázisként működnek majd a régióban. Elhatározott szándékuk, hogy az együttműködést kiterjesztik a szomszédos vajdasági és a dél-alföldi régiókra is.

Kulcsszavak: teleház

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44

Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.

2024. május 9. 20:32

Ultra Adware Killer 10.9.0.0

Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.

2024. május 9. 20:30

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36