A Samsung célja a fenntarthatóbb jövő és az összekapcsolt világ megteremtése

forrás: Prím Online, 2023. január 5. 16:41

A Samsung bemutatja, hogyan képes a csúcstechnológia hozzájárulni egy olyan összekapcsolt világ megteremtéséhez, amelyben az okos megoldások és az intuitív élmények tehetik nyugodtabbá a felhasználók mindennapjait. A CES 2023 kiállításon rendezett sajtótájékoztatón a vállalat és partnerei közösen ismertették, hogyan terveznek együtt egy még inkább összekapcsolt világot építeni, miközben a fenntarthatóbb jövő kialakításában is szerepet vállalnak. 

Jong-Hee (JH) Han, a Samsung Electronics alelnöke, vezérigazgatója, valamint a DX (Device eXperience) divízió vezetője kiemelte, hogy a Samsung stratégiája elsősorban az összekapcsolt élmények megteremtésére irányul, olyan életünket meghatározó pontokon, mint az otthonunk, az autónk vagy a munkahelyünk. Mindeközben a vállalat tevékenységét meghatározza a fenntarthatóbb jövő kialakítása iránti elkötelezettsége, valamint az, hogy eszközeivel és megoldásaival személyesebb és intuitívabb élményeket biztosítson a felhasználók számára.  A Samsung a még egyszerűbb csatlakoztathatóságára, valamint olyan készülékek tervezésére összpontosít, amelyek fenntarthatóbbá teszik a technológia mindennapi használatát és nyugalmat teremtenek összekapcsolt világunkban.

 

 

"Tudjuk, hogy mindezek nagyszabású tervek – mondta el JH Han vezérigazgató. – Célunk, hogy megoldást kínáljunk napjaink valós kihívásaira, és alkalmazkodjunk a felhasználók jövőbeli igényeihez és törekvéseihez. Ehhez időre, új megoldásokra, valamint a partnerekkel való hatékony együttműködésre lesz szükségünk. Az úton közösen indultunk el, és elkötelezettek vagyunk célkitűzéseink megvalósítása iránt.”

 

A Samsung vállalati működését a fenntarthatósági törekvései is meghatározzák 

 

A vállalat a fenntarthatósági célok megvalósításával, a jövőbe mutató terméktervezéssel és a stratégiai partnerségek révén továbbra is kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelemre. 2050-re a vállalat célul tűzte ki, hogy üzleti működéséhez szükséges villamosenergia-felhasználását megújuló forrásokból fedezze, valamint tervei szerint elérheti a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátást. Közelebbi távlatban a DX divízió tervei szerint 2027-re 100 százalékban megújuló energiára áll át, és 2030-ra elérheti a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátást. 

 

A vállalat fenntarthatósági céljainak elérése érdekében indítja el Mindennapi Fenntarthatóság kezdeményezését, amelynek értelmében a legnépszerűbb eszközei és szolgáltatásai fenntarthatósági funkciókkal érkeznek egy zöldebb környezet kialakításáért. A megújult anyagtervezésnek és az energiahatékony működésnek köszönhetően a vállalat fenntarthatóbb készülékeket állíthat elő.

 

 

"A fenntarthatóságot a termékélménybe is beemeljük, így felhasználóinkkal világszerte közösen járulhatunk hozzá egy zöldebb bolygó eléréséhez – mondta Inhee Chung, a Samsung Vállalati Fenntarthatósági Központjának alelnöke. – A legnépszerűbb eszközeink közül néhány már most a kiemelkedően környezettudatos készülékek közé tartozik."

 

A Samsung számos televíziójának és okostelefonjának gyártása során újrahasznosított anyagokat alkalmaz, többek között az óceánokban, tengerekben hagyott halászhálókból származó újrahasznosított műanyagot. A vállalat háztartási készülékei, memóriakártyái és 5G rádiós hálózati chipkészletei pedig hozzájárulhatnak a felhasználók energiatakarékosságához. Emellett a Samsung összekapcsolt szolgáltatásai, mint például a SmartThings Energy és az MI Energiatakarékos üzemmód is segíthetnek a gazdaságos energiafelhasználásban és a költségcsökkentésben, miközben az általános éghajlati hatásukat is redukálják. 

 

 

A sajtótájékoztatón a Patagonia, a szabadtéri ruházati termékek élvonalbeli gyártója is részt vett, hogy a Samsunggal közösen beszéljenek a mikroműanyagok – a ruhákban gyakran megtalálható apró részecskék, amelyek a mosással az óceánokba, tavakba és folyókba kerülhetnek – elleni küzdelemre irányuló partnerségükről. Vincent Stanley, a Patagonia vállalati vízióért felelős igazgatója többek között az együttműködés során kifejlesztett új mosási technológiáról, a Less Microfiber Cycle-ről számolt be. Az egyes Samsung mosógépekben elérhető funkció akár 54%-kal képes csökkenteni a mikroműanyagok vízbe kerülését a mosási ciklus során. A Less Microfiber Cycle-höz hasonlóan a Samsung és a Patagonia által nemrégiben kifejlesztett új Less Microfiber Filter  pedig megakadályozza, hogy a mikroműanyagok nagy része a mosási ciklus végén az óceánba kerüljön.  

 

 

Eközben James Kwon, az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA – Environmental Protection Agency) fogyasztói elektronikai ENERGY STAR termékmenedzsere bejelentette, hogy a Samsung SmartThings rendszerével a Samsung összekapcsolt otthoni megoldása az első olyan széles körben elérhető intelligens otthoni energiagazdálkodási rendszer, amely elnyerte a rangos ENERGY STAR SHEMS tanúsítványt. A Samsung a fenntarthatósági célkitűzéseinek érdekében továbbra is együttműködik a különböző partnerekkel. A vállalat a Carbon Trusttal és más technológiai vezetőkkel közösen dolgozta ki az iparág első megoldását, amely a felhasználók által használt csatlakoztatott eszközökkel kapcsolatos kibocsátások mérésére, elszámolására és szén-dioxid-mentesítésére szolgál.

 

Kényelemre épülő, összekapcsolt élmények  

 

A Samsung részletesen ismertette az összekapcsolt világ megvalósítására vonatkozó rövid  és hosszú távú terveit. A vállalat sajtótájékoztatóján Jaeyeon Jung, a SmartThings csapatának vezetője kiemelte, hogy az olyan alkalmazások, mint például a SmartThings Home Monitor vagy a SmartThings Pet Care, többek között a monitor és értesítés funkcióknak köszönhetően, kényelmet és nyugalmat biztosíthatnak a felhasználók számára. A Samsung és a SmartThings csatlakoztatott platform számos módon teszi lehetővé egy még intelligensebb otthont kialakítását.

 

 

Ennek a jövőképnek kulcsfontosságú része a hatékony együttműködés, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egyszerre több készüléküket is összekapcsolják, függetlenül attól, hogy azok a Samsung vagy egy partner márka eszközei. Mivel az iparág a Matter okosotthon-szabvány révén a kompatibilitás új szintjét kívánja elérni, a Samsung elkötelezett e partnerségi filozófia mellett. A SmartThings volt az egyik első márka, amely elfogadta a Mattert, a Samsung pedig alapító tagja a Home Connectivity Alliance-nek (HCA).

 

A CES sajtókonferencián a Samsung bejelentette legújabb okosotthon-innovációját is, a SmartThings Stationt – az első olyan termékét, amely már a kezdetektől fogva beépített Matter-támogatással érkezik. Ez kényelmes és újfajta módja annak, hogy otthonunkban átéljük a valódi SmartThings-élményeket, valamint segíthet a csatlakoztatott eszközökkel való interakció megkönnyítésében. A SmartThings Station a Samsung vezeték nélküli töltőjét okosotthon-központtá változtatja, amely egyetlen gombnyomással zökkenőmentesen átalakíthatja otthonunk állapotát.

 

Az összekapcsolt élményeket új partnerségek, például a Philips Hue-val való további együttműködés bejelentésével emeli a vállalat. Jasper Vervoort, a Philips Hue vezető alelnöke és ügyvezetője a Samsung televíziók tartalmának a Philips Hue világítással való szinkronizálásának új módjáról beszélt a Philips Hue Sync TV alkalmazáson keresztül, amely az alkalmazásboltból tölthető le az egyes Samsung TV-kre. Ez az első olyan megoldás, amely további hardver nélkül szinkronizálja a világítást és a Samsung TV-k tartalmát.

 

Mivel minden eddiginél több eszköz csatlakoztatható egymáshoz, az összekapcsolt ökoszisztémák esetében kiemelten fontos a biztonság és a fejlett adatvédelmi funkciók. A vállalat hamarosan elérhető, új Samsung Knox Matrix megoldása kényelmesen és biztonságosan szinkronizálja a hitelesítő adatokat az eszközök között, miközben az érzékeny információkat a privát blokklánc-technológiának köszönhetően, többszintű kölcsönös felügyelettel védi.

 

Az összekapcsolt ökoszisztémák előnyei a munkahelyi ingázás során is megmutatkoznak. Marcus Futterlieb, a Harman munkatársa bemutatta a Samsung és a Harman közös terveit, amelyekben az intelligens megoldásoknak és a személyre szabhatóság előnyeinek köszönhetően az utastérben tapasztalható kényelmi megoldásokat részletezik. Az együttműködés egyik legfontosabb eredménye a Harman Ready Care szolgáltatás. A megoldás gépi tanulási algoritmus segítségével gyűjti és dolgozza fel az autó által mért, annak vezetőjével kapcsolatos, fáradtságra és esetleges figyelmetlenségre vonatkozó adatokat. Ennek megfelelően különféle, személyre szabott javaslatokat tesz a kockázatok csökkentése, a sofőr jóléte és az utasok biztonsága érdekében. 

 

Jövőkép 

 

A vállalat több, mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó újgenerációs megoldást és technológiát is bemutatott. A térkonfigurált MI-t alkalmazó készülékek, mint például a JetBot MI+ porszívó, a begyűjtött adatok segítségével még jobb és személyre szabottabb otthoni felhasználói élményt tesz lehetővé.

 

A Samsung elárult néhány részletet az egyes, 2023-as Samsung Neo QLED 8K és 4K televíziókon elérhető Relumino Mode-ról is, amely megkönnyítheti bizonyos láttássérült felhasználók tartalomfogyasztását. A Relumino Mode kiemeli a vetített körvonalakat, valamint erősíti a kontrasztot és a színeket, így a tartalom tisztább és könnyebben élvezhető lehet. A vállalat a 2018-as CES kiállításon, a C-Lab startup akcelerátor program keretein belül debütált Relumino szemüveg egy új típusát, valamint a hozzátartozó mobilapplikációt is bemutatta a még jobb és személyre szabottabb televíziózás érdekében.

Kulcsszavak: CES 2023 Samsung

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36