Választás: Google-térképen jelölik majd a 150 méteres kampányhatárokat

MTI Sajtóadatbank, 2014. április 1. 17:19

Várhatóan Google alapú térképen jelenítik majd meg a szavazás napjára érvényes, 150 méteres területi határokat, amelyeken belül nem folytathatnak kampánytevékenységet a pártok vasárnap. A térképeket a szavazókörökben is kifüggesztik.
 

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke az MTI-nek arról beszélt, hogy az iroda honlapján, a www.valasztas.hu-n egy-két napon belül elérhető lesz az az alkalmazás, ami megmutatja, hogy a 10 386 szavazókör "kampányhatára" meddig tart. Közölte azt is, hogy a térképet valamennyi szavazókörben ki is fogják függeszteni. Elmondta, a választási informatikát fejlesztő IdomSoft Informatikai Zrt. (IDOM) készítette el azt a Google térkép-alapú programot, ami azt mutatja meg, hogy az átjelentkezők hova mehetnek szavazni.

 

Hozzátette, ezt a térképet használják fel a "kampányhatárok" kijelölésére is. Közölte, a térképeken az IDOM alkalmazásával jelölik ki a 150 méteres határt, amit a választási irodák kinyomtatva megkapnak. Jelezte, az NVI várhatóan utasítást ad majd ki az irodáknak, hogy a kinyomtatott térképeket tegyék mindenki számára elérhetővé, megtekinthetővé.
 

Elmondta, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén ad ki iránymutatást a közterületi kampánytilalommal kapcsolatban. Iránymutatás kiadására azért van szükség, mert általános kampánycsend ugyan nem lesz, de az új választási törvény azt írja elő, hogy a szavazókör bejáratától számított 150 méteren belül, közterületen nem lehet semmilyen kampánytevékenységet folytatni.
 

 

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Véget ért a XII. Nemzetközi Média- és Internetkonferencia

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szeptember 26-án és 27-én 12. alkalommal rendezte meg „A média és az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciáját, a Magyar Tudományos Akadémián. A két nap alatt 32 szakember tartott előadást aktuális témákról, egyebek mellett az álhírekről, a social media platformokról, az illegális tartalmakról, a deepfake-jelenségről és persze a média jövőjéről. Kerekasztal-beszélgetést is szerveztünk, ahová etikus hackereket hívtunk meg. 

2022. szeptember 28. 15:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2023. december 5. 10:06

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27