Az első Android One mobilok a színen

Farkas Norman, 2014. szeptember 19. 13:11

A Google a várakozásoknak megfelelően lerántotta a leplet a kedvező árú és folyamatosan frissülő készülékek megjelenését szorgalmazó Android One projekt első fecskéiről. Az új mobilok Indiában mutatkoztak be és a helyi gyártók futószalagjairól érkeztek, ami nem véletlen.

Ahogy azt sejteni lehetett, a keresőóriás hétfői, Indiában tartott eseményén bemutatkoztak az első Android One mobilok. Mielőtt rátérnénk a készülékekre, röviden összefoglaljuk, hogy mi is az Android One és mégis miért pont Indiában jelennek meg az első képviselői.

 

Az idei Google I/O konferencián hallhattunk először az Android One projektről, aminek célja, hogy ne csak a méregdrága csúcsmodellek fedélzetén lehessen elérhető az Android rendszer legfrissebb verziója. A Google e projekt keretében elérhető árú, de korrekt hardverrel megáldott okostelefonokat szeretne piacra dobni, melyek szoftverfrissítéseiről saját maga gondoskodik, így garantálva, hogy egy-egy új Android verzió hamar megérkezik rájuk.

 

A program pozitív hatással lehet az Android ökoszisztéma töredezettségére (különböző rendszerverziók egyenetlen megoszlása a piacon a készülékek elavulása, illetve az elmaradó frissítések miatt), s egyúttal nagy lökést adhat a platform elterjedésének az árérzékeny fejlődő piacokon. Utóbbi kiemelt fontossággal bír a Google stratégiájában, hiszen az első Android One készülékeket Indiában, indiai gyártók együttműködésével vezeti be.
 

 

 


Visszatérve a hétfői bemutatóra, három Android One készüléket ismerhetett meg az indiai közönség. A Google a helyi Karbonn, Spice Mobiles és Micromax gyártókat bízta meg egy-egy középkategóriás telefon gyártásával, amik fedélzetén az érintetlen Android 4.4.4 KitKat teljesít szolgálatot. Az olcsó újdonságok nem gyengék, mindhárom készülék meghajtásáról egy négymagos, 1,3GHz-es MediaTek MT6582 processzor gondoskodik 1GB RAM-mal, 4GB tárhellyel, 5 megapixeles hátlapi és 2 megapixeles előlapi kamerával, valamint FM rádióval, microSD kártyafoglalattal és cserélhető, 1700mAh kapacitású akkumulátorral körülvéve.

 

A telefonok közös tulajdonsága a 4,5 hüvelykes, 854 x 480 pixel felbontású kijelző és a két SIM foglalat is, azaz dual SIM funkciókkal rendelkeznek.

 

A Karbonn színeiben a 103 dolláros piros Sparkle V lépett színre, a Micromax képviseletében a 105 dollárt kóstáló Canvas A1 versenyez, a Spice Mobiles pedig a 106 dolláros Dream UNO mobillal nevezett be a Google programjába.
 

 

 

A Google nem bízott semmit a véletlenre, így azon felül, hogy maga gondoskodik az Android One mobilok szoftverfrissítéséről, megállapodott az indiai Airtel szolgáltatóval, hogy speciális mobilnet csomagokat vezessen be, melyek keretében a felhasználók díjmentesen tölthetik le a szoftverfrissítéseket One mobiljukra. Az óriáscég emellett egy új YouTube alkalmazással is előrukkolt (kifejezetten Android One felhasználóknak), ami lehetővé teszi a videók későbbi, offline megtekintését. A keresőóriás mindemellett arról is beszámolt, hogy az Android L verziója már az első frissítési hullámban elérhető lesz a projektben szereplő készülékekre.

 


Az Android One tehát meghozta első gyümölcseit, a vonzó árú, gyorsan frissülő készülékek pedig tarolhatnak Indiában. Ez azonban csak a kezdet: már számos nemzetközileg ismert gyártópartner, például az Alcatel, az Acer, az ASUS, a HTC, a Lenovo és a Panasonic, illetve a népszerű mobil chipjeiről híres Qualcomm is jelezte, hogy be kíván szállni a Google projektjébe.

 

 

A Google tervei szerint Indiát Indonézia, majd a Fülöp-szigetek és Dél-Ázsia követi, később pedig egyéb régiókban is megkezdhetik hódításukat a projekt keretében életre hívott készülékek.

 

[Forrás: Engadget]

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új elnökséget választott az IAB Hungary

2022. január 21. 16:55

Ez a három újdonság határozza meg az online marketinget 2022-ben

2022. január 18. 15:29

Jön Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi konferenciája

2022. január 12. 15:07

Már lehet regisztrálni az NMHH mobilkészülék-csere programjára

2022. január 7. 13:58