Gyerekbarát verziót kapnak a legnépszerűbb Google termékek

Czipperer Dia, 2014. december 5. 16:21

A Google megerősítette a hírt, miszerint készül népszerű termékeinek a gyerekbarát változata. A szolgáltatások megjelenését és funkcióit kifejezetten a 12 év alatti korosztályhoz igazítják.

Az USA Today interjúvolta meg Pavni Diwanjit, aki a Google műszaki elnökhelyettese. Ő beszélt arról, hogy a Google jelenlegi termékei kifejezetten felnőttek számára vannak tervezve, és jelenlegi formájukban nem megfelelőek a gyermekeknek.

 

A jövő év kezdetével a techóriás a gyermekek számára szeretne a legnépszerűbb termékeiből egy gyerekbarát verziót készíteni, kifejezetten a 12 év alatti fiatalokra fókuszálva. Az új, átszabott szolgáltatásokban más funkciók kapnak majd helyet, valamint továbbfejlesztett szűrőrendszert és adatvédelmi szabályozást vezetnek be.

 

Diwanji azt is elmondta, hogy a motiváció hátterében az áll, hogy a vállalatnál sokaknak van gyermeke, így számukra is fontos, hogy az egyes termékek a gyermekek számára is érdekesek és biztonságosan legyenek. Hiszen ők is aktívan használják a technológiát az iskolában és otthon egyaránt.
 

Pavni Diwanji
 

Bár sok cég törekszik arra, hogy bővítse felhasználói bázisát, a kezdeményezések többségében nem szerepelnek a 13 év alatti gyermekek mint célcsoport. Pedig ők is jelen vannak az interneten. Pavni szerint az is elengedhetetlen, hogy a szülők számára is megfelelő eszközöket biztosítsanak ahhoz, hogy gyermekeiket internetes tevékenységét felügyeljék.

 

Egyelőre még nem árulták el, mely Google szolgáltatások kapnak új, gyerekbarát megjelenést, ahogy azt sem közölték, pontosan mikorra tervezik ezek megjelenését. Az USA Today szerint azonban gyanítható, hogy a kereső, a YouTube és a Chrome köztük lesz. Diwanji azt interjúban azt is kiemelte, hogy ez a projekt az egyik legnagyszerűbb kihívás az életében.

 

Forrás: Mashable.com; Nyitókép: Engadget.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32