Oroszország árulja a ledöntött Steve Jobs szobrot
2011-ben, Steve Jobs halála után Oroszországban egy szobrot állítottak az Apple vezér emlékére. A közelmúltban azonban eltávolították helyéről az emlékművet, melyet most áruba bocsájtanak.
Piacra bocsájtják az oroszországi Steve Jobs emlékművet. A három éve felállított szobor nemrég beszédtémává vált, ugyanis hirtelen, minden ok nélkül eltávolították helyéről. Mindezt sokak szerint azért, mert a cupertinói vállalat jelenlegi feje, Tim Cook elismerte másságát. Egyesek szerint azonban azért volt szükség erre, mert a szobor kijelzője javításra szorult. Mindenesetre hivatalos álláspontot nem közöltek ezzel kapcsolatban.
Nos, a válaszokat azt hiszem, megkaptuk, hiszen most árulják a szentpétervári egyetem kampuszán emelt emlékművet, mely egy iPhone-t szimbolizál, és hátulján egy nagyméretű QR- kód található. Aki ezt beolvassa, Steve Jobs emlékoldalára jut el.
A 6 láb magas szobor kikiáltási ára 5 millió rubel, vagyis nagyjából 95 ezer dollár.
A szobor ledöntése kapcsán Horváth László, Amerikában élő internetes szakember is megfogalmazta véleményét, melyről bővebben a Világosság vagy sötétség, avagy miről szól Steve Jobs emlékművének eltávolíttatása című cikkünkben olvashattok.
Forrás: Techspot.com
Kapcsolódó cikkek
- Az Apple bevallotta, hogy törölték az iPodokról a nem iTunes tartalmakat
- iOS-be invesztálna a Mozilla
- A Foxconn 2,6 milliárd dollárból épít új üzemet
- Eltűnt a „free” szó az App Store-ból
- Mennyire használják az emberek az Apple Payt?
- A Microsoft a második legértékesebb vállalat a Forbes szerint
- Oroszországban a zenei és irodalmi művek illegális internetes közzététele is tilos lesz
- Világosság és sötétség, avagy miről szól Steve Jobs emlékművének eltávolíttatása
- Hatszázezer dollár egy Apple-ért
- Elbontották Steve Jobs emlékművét az oroszok
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?
Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.
Hát persze hogy dráma!
A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...
Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja
Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:
Okoskarkötővel a finom eleganciáért
Ha egy eszköz neve elé odatesszük, hogy “okos”, rögtön mindenki azt hiszi, hogy egy apró kütyüről van szó, amibe rengeteg hasznos, vagy annak ítélt funkciót sűrítettek bele.
A legnépszerűbb szoftverek kreatív munkához
Ha olyan szoftvert keresünk, amellyel a kreatív munkát végző szakemberek csodálatos dolgokat hozhatnak egyszerűen létre, bizony nem kell sokáig kutakodnunk. Számos nagyszerű szoftver közül válogathatunk a világháló széles palettáján!