Négy balesetük volt a sofőr nélküli Google autóknak
A Google régóta dolgozik vezető nélküli autókon, de csak nem rég kapott engedélyt arra, hogy ezek az autók a forgalomban is megjelenhessenek. Néhány hónap alatt mindössze néhány kisebb balesetük volt.
Múlt év szeptemberében kapott engedélyt a Google arra, hogy az önműködő, vezető nélküli autókat a közutakon is kipróbálja. A flotta 50 autóból áll. Ezek közül négynek volt kisebb balesete a forgalomba helyezés óta. Mind a négy balesett 10mérföld/óra sebesség alatt történt, és két esetben nem automata üzemmódban voltak az autók. Az ütközésben senki nem sérült meg.
A több mint húsz robotautóból álló Google-flotta hat év alatt több mint 2,7 millió kilométert futott, ebből mintegy 1,6 millió kilométert robotüzemmódban, többnyire országutakon és autópályákon. Nagyjából két éve azonban már Mountain View-ban, a Google székhelyének otthont adó kaliforniai városban is közlekednek a robotautók. A tesztautókban mindig ül egy úgynevezett biztonsági sofőr, aki átveheti az irányítást. |
A kaliforniai törvények miatt nem mondhatnak részleteket a balesetről, így nem tudhatjuk, hány esetben voltak a vezető nélküli autók a hibásak., illetve hogy milyen körülmények között történtek.
Chris Urmson, a vezető nélküli autó projekt vezetője egy blogban elmondta, hogy a projekt hat éve alatt összesen 11 baleset történt, de ez nem amiatt, hogy az autóban nem ült sofőr. Ezek az autók mintegy egymillió mérföldet tettek meg, és ennyi utat baleset nélkül megtenni szinte lehetetlen, akár automata autóról van szó, akár ember vezette járműről.
Forrás: engadget
Kapcsolódó cikkek
- Emberek próbálják legyőzni a robotot Texas Hold’em pókerben
- Robotfoci a CeBIT-en
- Egyre több a mobilkeresés
- Az Android alapú mobilok közel 10%-án Lollipop fut
- Google-használat az érettségin - nem is olyan egyszerű
- Már a magyar Országház is bejárható a Street View-val
- Megtévesztésig hasonlít alkotójára a kínai robotnő
- Robotdarut programoznak 24 órás versenyen
- Kicsi a robot, de erős
- Magyar útlevelet és drogot is vásárolt egy robot az internet fekete piacán
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.
Budapesten tanítják vezetni a jövő autóit a Bosch mérnökei
A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjában számtalan jövőbemutató autóipari fejlesztés zajlik, melyek a vezetés biztonságát és kényelmét szolgálják. Az egyik leghasznosabb extrát jelentik a parkolást segítő rendszerek, a Bosch szakemberei pedig már olyan járműveket fejlesztenek Budapesten, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek parkolni. Ehhez minden részletre kiterjedő tesztelésre, az autók szigorú „oktatására” van szükség. A jövő autóinak titkait tárja fel a Bosch Magyarország Podcast aktuális adása, melyben a parkolási megoldások fejlesztésének legaktuálisabb és legizgalmasabb kérdései kerülnek reflektorfénybe.
EY: csak átmeneti a megtorpanás az elektromos autók piacán
Lassulás tapasztalható idén a tisztán elektromos, hibrid és plug-in járművek (EV) iránti globális kereslet növekedésében – derül ki az EY 28 ország 19 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. Az elektromobilitás előretörése miatt a megtorpanás várhatóan csak ideiglenes és a gyártók hamarosan újra növelhetik a kapacitásokat – emeli ki Szűcs Tamás, az EY autóipari iparági csoportjának vezető partnere.
OMV: 2025 végéig országszerte elérhető lesz az ultragyors töltőhálózat
Országszerte 15 helyszínen már igénybe vehetőek az OMV új gyorstöltői. A társaság még idén megduplázza ultragyors töltéssel üzemelő töltőállomásai számát, 2025 végéig pedig közel 50 helyszínen összesen 80 villámtöltő pont működik majd az országban. A töltők legalább 100 kW teljesítmény leadására képesek, ami később több helyszínen akár a 200 kW-ot is elérheti, a hálózati kapacitás függvényében. Az OMV saját applikációt is fejlesztett a töltőkhöz, amiben most különleges akciókkal várja az autósokat.
Elektromobilitás: több mint egymillió töltőállomáshoz kínál hozzáférést a Bosch világszerte
Az elektromos autónk gyors, kényelmes és – ami a legfontosabb – bárhol rendelkezésre álló töltése: az elektromos autók vezetői számára világszerte mindez gyakran sokkal inkább vágy, mint valóság. A hatótáv és a költségek mellett a töltés az e-autósok egyik legfőbb gondja, ahogy az a Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) tanulmányából is kiderül.