Eredményt hirdettek az első közigazgatási mobilalkalmazás-fejlesztő versenyen

forrás: Prím Online, 2015. szeptember 28. 08:23

Szeptember 25-én, a Kutatók Éjszakáján eredményt hirdettek az első közigazgatási mobilalkalmazás-fejlesztő versenyen, amelyet a BME Mobil Innovációs Központ a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács szakmai együttműködésével az 1app programsorozat keretében rendezett meg. A versenyre kifejezetten a közigazgatás területén felmerülő kérdésekre megoldást kínáló mobilalkalmazásokat nevezhettek a 14-28 év közötti fiatalok.

Kihirdették az első közigazgatási mobilalkalmazás-fejlesztő verseny győztesét. A verseny keretében az érdeklődők a nyár folyamán több alkalommal konzultálhattak a közigazgatás területén dolgozó mentorokkal és alkalmazásfejlesztő szakemberekkel, ennek eredményeképp a versenyre számos, a mindennapi életben is hasznos alkalmazás-protoípus érkezett, amelyek továbbfejlesztve később akár mindenki számára elérhetővé válhatnak, és megkönnyíthetik majd a közigazgatással kapcsolatos ügyintézést.

Az idei évben az első díjat Pammer Áron, a BME hallgatója nyerte el a „Kihez forduljak” című appal, amely néhány kérdést tesz fel, és a felhasználó által adott válaszok alapján eldönti, hogy az adott közigazgatási üggyel, vagy közterületen észlelt problémával pontosan hová, melyik közigazgatási intézményhez fordulhatunk, valamint hogyan tehetünk bejelentést.
 

 
A beérkezett pályázatok között számos további hasznos alkalmazás szerepelt:  
 
  • „OEP adatlekérdező”: az OEP ügyfélkapu segítségével elérhető, TAJ alapú elektronikus szolgáltatásait ülteti át mobil környezetbe (fejlesztő: Eke Máté);
  • „Kományablak kereső”: ügytípus és akuális koordnáták alapján megmutatja a legközelebbi kormányablakot, ahol az adott ügyet elintézhetjük (fejlesztő: Mezei Adrián);
  • „Jampi”: a jarokelo.hu rendszerében megismert funkciókat továbbgondolva egy új interfészt teremthet a lakosság és az önkormányzatok között (fejlesztők: Le Marietta és Tasnádi Márton). 
A verseny szakmai együttműködő partnere a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács volt.
 
 
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55