A kódolás Nemzeti Alaptantervbe kerülését támogatja a Microsoft
Microsoft szerint elengedhetetlen a kódolás beemelése a Nemzeti Alaptantervbe, ha csökkenteni szeretnénk a szakemberhiányt az informatika területén, és lépést kívánunk tartani a fejlett országok gazdaságait már meghatározó technológiai forradalommal. A vállalat erre a múlt héten lezajlott Kódolás Órája elnevezésű nemzetközi kezdeményezés kapcsán hívta fel a figyelmet, amelyben maga is tevékenyen részt vett sok száz tizenévest ismertetve meg a kódolás izgalmas világával.
„A Microsoft Magyarország azért lobbizik, hogy a kódolás a Nemzeti Alaptanterv része legyen” – jelentette be Grósz Judit, a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója a Microsoft Magyarország által múlt héten rendezett szakmai kerekasztal beszélgetésen. Grósz Judit szerint erre azért volna szükség, mert a digitális írástudás ma már a munkaerőpiacon való érvényesülés alapfeltétele. Ha a magyarok nem tesznek szert minimális informatikai tudásra – márpedig a legutóbbi PISA felmérés szerint jelenleg a 15 éves korosztály 60 százaléka digitális írástudatlan – az közvetett módon, súlyos negatív következményekkel járhat az egész nemzetgazdaságra. Ennek első, aggasztó jele, hogy az informatikai képzési területre jelentkezők és felvettek száma 2001-2014 között a kétharmadára csökkent.

A múlt hét folyamán a Microsoft Magyarország több mint 60 iskolában tartott kódolás foglalkozást Student Partnereivel együttműködve, és szerdán a vállalat önkéntesei a kecskeméti SOS Gyermekfaluban tartottak játékos kódolás órát a gyermekeknek. A rendezvénysorozat folytatásaként csütörtökön szakértőkkel, pedagógusokkal, civil szervezetekkel tartottak eszmecserét a vállalat képviselői, majd december 12-én, szombaton – a hét csúcspontjaként – az ELTE Informatikai karán kétszázötven 8 és 14 év közötti fiatal kódolt együtt a Skool és a Microsoft szakembereinek irányításával a Kodu Game Lab programmal.
Kapcsolódó cikkek
- Jön a Kódolás Órája: a programozást nem lehet elég korán elkezdeni
- Ingyen kapják a tanárok az Office 365-öt
- Microsoft roadshow: milyen informatikai rendszerekkel lehet igazán sikeres egy vállalat?
- IVSZ: az iskolarendszer képtelen válaszolni a XXI. századi kihívásokra
- 5+1 dolog, amiért a hazai informatikus oktatás reformja nem várhat holnapig
- Imagine Cup Academy: ontják a remek ötleteket a magyar diákok
- Magyarországon is indul a Kódolás Órája
- Egy év alatt egymillió informatikust képezne ki Tajvan
- Ingyenes otthoni Office 365 használattal bővül a Tisztaszoftver program
- Elszívják az informatikusokat a termelőágazatok
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tiltólistás időrabló vagy egyre inkább hasznos edukációs eszköz a platform?
A TikTok népszerűsége az oldal 2017-es indulása óta töretlen. Egy friss felmérés szerint a 4 és 18 év közötti gyerekek naponta átlagosan 91 percet töltenek el rajta. A tiktokozó diákok több, mint 60%-a szerint a rövid videók segítenek a tanulásban és a házi feladat elkészítésében is, tehát edukációs céllal is pörgetik a feed-et, nem csak a szórakozás miatt.
Új típusú uniós digitális jelentés
Bár Magyarország nagyot lépett előre az 5G lefedettséget és a digitális közszolgáltatások elérhetőségét tekintve, és uniós átlag felett teljesít a gigabites otthoni internetkapcsolatok lefedettsége vagy éppen az egészségügyi adatok online hozzáférhetősége terén, továbbra is jelentős lemaradással küzd számos olyan területen – a társadalom digitális készségei, vállalkozások és főként a kisvállalkozások digitális felkészültsége kérdésében –, amelyek elengedhetetlenek egy versenyképes gazdaság működéséhez.
A Continental gumiabroncsa nyerte el a Swiss Automotive Show 2023-as innovációs díját
A Continental eddigi legfenntarthatóbb gyártású gumiabroncsa, az UltraContact NXT nyerte meg a „Fenntartható fejlődés/környezetvédelem” kategóriát a hatodik Swiss Automotive Show-n.
A BenQ új gamer projektorai példátlan részletgazdagságot nyújtanak a játékosoknak
A BenQ, a világ vezető DLP 4K projektormárkája, és a digitális életmód eszközök innovátora két vadonatúj 4K HDR okosprojektort hozott a piacra Európában az AAA konzolos játékokhoz, amelyeket arra optimalizáltak, hogy a játékosok példátlan szintű in-game audiovizuális részletekben merülhessenek el otthonuk bármely helyiségében.
Napi 75 milliót lopnak a csalók a kibertérben
Naponta 75 millió forintot tettek zsebre a digitális tér kalózai a bankkártyákat és a számlákat támadó csalásokkal az idei II. negyedévben. A visszaélésekben érintett pénzek több, mint 70 százaléka, közel 5 milliárd forint a bankszámlákról tűnt el – emlékeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.