Stratégiai megállapodást kötött Magyarország Kormánya és az EPAM

365 munkavállalót vesz fel 2018-ig a szoftverfejlesztő cég Debrecenben és Szegeden

forrás: Prím Online, 2016. július 12. 08:31

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Magyarország Kormánya, valamint az egyik legnagyobb magyarországi szoftverfejlesztő cég, az EPAM Systems Kft. 

A megállapodásnak köszönhetően 2018 végéig jelenlegi 1500 dolgozója mellé további 365 embert vesz fel az EPAM Debrecenben és Szegeden. A cég és a kormány együttműködik kutatás-fejlesztésben és gyártásfejlesztésben is.

 

Az amerikai központú és tulajdonú EPAM Systems a világ vezető szoftverfejlesztőinek egyike. A New York-i Értéktőzsdén jegyzett, 1993-ban alapított cég közel 1 milliárd dollár árbevételt ért el 2015-ben, egy év alatt 25 százalékot növekedve. Az EPAM a leggyorsabban fejlődő technológiai cégek közé tartozik. 

 

Négy kontinensen, 25 országban vannak képviseletei, többek között az Egyesült Államokban, Kanadában, Nagy-Britanniában, Németországban, Svédországban, Hollandiában, Svájcban, Szingapúrban, Kínában, Belorussziában, Oroszországban és Magyarországon.

 

Az EPAM Magyarországon több mint 10 éve van jelen. Budapesten, Debrecenben és Szegeden több mint 1500 embernek ad munkát. Ezzel a legnagyobb magyarországi szoftverfejlesztő cég. A magyarországi vállalat irányítja a kelet-közép európai társaságokat, leányvállalatokat is. Éves árbevétele 15 milliárd forint, adózás előtti eredménye mintegy 1 milliárd forint. Főképpen a pénzügyi szolgáltatásokban, az utazásban és vendéglátóiparban, a kiskereskedelemben, a médiában és szórakoztatásban és az egészségügyben találkozhatnak az emberek a cég által fejlesztett digitális megoldásokkal – úgy, hogy nem is tudják, hogy ezeket valójában az EPAM készítette.

 

A stratégiai megállapodás célja, hogy intenzíven hozzájáruljon a felek már eddig is jól működő gazdasági kapcsolatainak és együttműködésének megőrzéséhez és további ápolásához.

 

A kooperáció legfontosabb területe a gyártásfejlesztés, a kutatás-fejlesztés, a képzési együttműködés és támogatás, valamint a beszállítói tevékenység.

 

 

„A Magyarország Kormányával kötött stratégiai együttműködési megállapodásnak köszönhetően 2018 végéig további 365 embert vesz fel az EPAM Magyarország Debrecenben és Szegeden” – jelentette be a megállapodás sajtónyilvános aláírásán Vinkó Bence, az EPAM Systems Kft. ügyvezető igazgatója. Kifejezte szándékát arra is, hogy a cég magyarországi beruházásait folyamatosan és fokozatosan bővítse, és a Magyarországról nyújtott szolgáltatásai exportját évről évre növelje. Azt a lehetőséget is megvizsgálják, hogy a cég a jövőben kutatási-fejlesztési, illetve innovációs tevékenységet végezzen a magyar oktatási intézmények és kutatóközpontok bevonásával.

 

Az EPAM Magyarország a megállapodás értelmében 2018 végéig Debrecenben és Szegeden 365 főt vesz fel, összesen mintegy 11 millió eurós munkahelyteremtési célú beruházással. Ehhez egyedi kormánydöntés következtében vissza nem térítendő támogatást is kap.

 

A Magyar Kormány a hatályos jogszabályokkal összhangban támogatja az EPAM Systems Kft. magyarországi beruházásait, elősegíti a Magyarországról nyújtott szolgáltatásai exportját, valamint támogatja a vállalat alkalmazottainak képzését.

 

Dr. Papp László, Debrecen polgármestere a megállapodás kapcsán kiemelte: Debrecen 2016-ban már 1300 új munkahelyet és 50 milliárd forint értékű beruházást jelenthetett be. Az EPAM kiemelten fontos partnere az önkormányzatnak, ezt ősszel stratégiai megállapodás aláírásával kívánja tovább mélyíteni a polgármester.

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: új munkahelyek nélkül nincs gazdasági fejlődés. „Az infokommunikációs szektor 1000 milliárd forint termelési értéket produkált 2015-ben, és több mint 200 000 főt foglalkoztat. A szektor beruházásai, a magas hozzáadott értékkel járó beruházások a jelenlegi 7 éves Európai Uniós fejlesztési időszakban kiemelt fontosságúak” – fogalmazott Szijjártó Péter. Hozzátette: az EPAM a 11. amerikai cég, amellyel stratégiai megállapodást köt a kormány, ugyanennyi német vállalattal írtak alá eddig hasonló egyezményt.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Exkluzív megállapodást kötött a Deutsche Telekom és a Gorillaz

Még az áprilisi lemezbemutató előtt, exkluzív videoklipeket mutat be a nemzetközi telekommunikációs cég és a népszerű brit banda, a Gorillaz, Humanz című új albumának élő előadásáról. A Deutsche Telekom az Európa szerte fejlett 4G hálózatát és a legmodernebb AR és VR technológiát kombinálja az új, innovatív zenei élményekre épülő zenei kampányában.

2017. március 28. 12:31

Szabadulószoba-világbajnokok lettek szomszédaink

A hétvégén kiderült, melyik nemzet a legügyesebb a szabadulásban. Szombat este Budapest adott otthont a világ első szabadulószoba-világbajnokságának: a Red Bull Mind Gamers escape room döntőjét Szlovénia nyerte, megelőzve a másik döntős ukrán csapatot, illetve további, a szabadkártyás játékosokkal együtt összesen 22 ország legjobbjait. Az eseményen ott volt a magyarok győztes csapata, az RRR team is, valamint Rubik Ernő, és további világhírű szaktekintélyek.

2017. március 27. 15:11

A DoQ a DIGI TV-n

Bekerült a DIGI digitális alapcsomagjába az egyik legnépszerűbb dokumentumfilmes csatorna, a DoQ.

2017. március 27. 11:55

Eugene Kaspersky és az I. Antarktiszi Biennále már úton van az Antarktiszra

Az I. Antarktiszi Biennálé expedíciója elindult Ushuaia (Argentína) városból március 17-én a "Akademik Szergej Vavilov" nevű kutatóhajó fedélzetén Eugene Kasperskyvel, a Kaspersky Lab elnök-vezérigazgatójával és több művésszel, építésszel valamint kutatókkal és filozófusokkal együtt.

2017. március 26. 12:30

Az SPI FILMBOX a Magyar Telekommal elindítja a FilmBox OnDemand online szolgáltatást Magyarországon

Az SPI International / SPI FILMBOX, vezető nemzetközi mozifilm és televíziós műsor szolgáltató, „FilmBox OnDemand” szolgáltatása 2017-től bekerült  Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatójának a Magyar Telekomnak a tartalomkínálatába.

2017. március 23. 13:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Google feltörte a 2012 előtt használt elektronikus aláírásokat védő algoritmust

2017. március 27. 12:18

A Telenorhoz igazolt a Magyar Vöröskereszt

2017. március 21. 15:37

Sikeresen lezárult a HARMAN cégcsoport felvásárlása

2017. március 15. 09:40

A 2016-os digitális reklámköltés összvolumene 68 milliárd

2017. március 1. 19:59
cloudappsportal.com