Újra megmérettetnek a fiatal vezetők

forrás: Prím Online, 2016. szeptember 6. 15:58

Idén is kiírták az Év Fiatal Vezetője díjért zajló megmérettetést. A tavaly első alkalommal meghirdetett pályázat minden várakozást felülmúló érdeklődés mellett zajlott, ezért a kiírók ezúttal is bizakodóak a pályázók egyre emelkedő számát illetően. A 40 év alatti vezetők október végéig pályázhatnak az „Év fiatal vezetője – 2016” díjra, a neves szakemberekből álló zsűri ezután kezdi majd meg az értékelést.

A kiíró Fiatal Vezetők Akadémiájának céljai szerint a díjjal olyan elismerést kaphatnak a fiatal vezetők, amely a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, így például a vezető saját önfejlesztésére, a hitelességre, tudatosságra, azaz a vezetés emberi oldalára. „Nem egy újabb startup versenyt szerettünk volna, sokkal inkább arra hívni fel a figyelmet, hogy számos tehetséges fiatal vezető végzi a munkáját multinacionális cégeknél, kkv-nál vagy éppen non-profit területen és az ő tevékenységük, habár arányaiban jóval többen vannak, mint a startup cégek vezetői, mégis alig kap figyelmet itthon” – hívja fel a figyelmet Tóth Annamária, a Fiatal Vezetők Akadémiáját működtető Coaching Team szakmai vezetője. A szakember elmondta, a díjat tavaly azzal a szándékkal alapították, hogy hiánypótló módon keressék az országban azokat a fiatal vezetőket, akik tudatosak, hosszú távú küldetéssel bírnak, folyamatosan fejlesztik magukat és partnerként tekintenek a csapatuk tagjaira, jó példával járva elől mások számára. „Úgynevezett leaderek és nem ragadnak le az operatív menedzseri szinten” – teszi hozzá Tóth Annamária. Az új típusú szakmai elismeréssel az elsősorban üzleti eredményekre fókuszáló vállalkozói, vagy sikeres menedzseri teljesítmények után méltó helyükre kerülhetnek a példamutató vezetői szemléletet valló, ebben kiemelkedőt nyújtó munkahelyi vezetők is. 

 

A nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri a bírálatkor figyelembe veszi majd a pályázó szervezeten belül betöltött pozícióját, a leadership szerep tudatos megélését, és természetesen az eddig elért eredményeket is. Nagy hangsúlyt helyeznek arra is, hogy a pályázó mennyire önreflektív, képes-e, szeretne-e tovább fejlődni, kész-e a folyamatos tanulásra, önfejlesztésre. A díjra olyan 40 év alatti vezetők pályázhatnak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során. A díjra október végéig lehet pályázni, az ünnepélyes díjkiosztó jövő év elején lesz, ekkor derül fény arra, ki lesz Magyarországon az Év Fiatal Vezetője. „A tavalyi tapasztalatok tükrében rendkívül éles versenyre számítunk. Szeretnénk az összes pályázónak online megjelenést biztosítani és a legjobbaknak a személyes bemutatkozás lehetőségét is megadni” – mutat rá Bite Barbara, a Coaching Team ügyvezető igazgatója, aki elmondja azt is, hogy a bírálók a fődíj mellett különdíjakkal, és a további helyezetteknek járó díjakkal is készülnek képzési programok, tanfolyamok, szakkönyvek formájában.    

 

Az Év Fiatal Vezetője -2016 díjkiírás: http://www.coachingteam.hu/palyazat2016/

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Propaganda elleni védőoltás: Utazás!

Amerikai tudósítónk, Horváth László, olyan szemmel látogatta meg az év egyik legnagyobb turisztikai rendezvényét, az IPW Orlando 2022-öt, hogy közben szemügyre vette, mely fejlesztések könnyítik meg az ideérkezők utazását, és elfilozófált annak kapcsán, hogy miért érdemes útra kelni, és akár egy konferencia-részvételt is összekötni az adott hely felfedezésével, az ország - Amerika - felfedezésével.

2022. augusztus 8. 23:11

Így óvja a szemét, ha sokat ül kijelző előtt

Tudta, hogy a nyugati emberek naponta átlagosan 6 órát töltenek különböző képernyők előtt? Ha belegondol, egy kicsit furcsa is, hogy a telefonunk kijelzőjére védőfóliát teszünk, a laptop kijelzőjét folyamatosan törölgetjük, portalanítjuk, szóval óvjuk az eszközeinket, miközben a szemünk védelmére nem is gondolunk. Íme pár tipp, ami segíthet megtartani a szeme egészségét, ha sok időt tölt kijelző előtt.

2022. június 13. 17:17

Esztétikus magas teljesítményű asztali számítógép - igenis létezik!

Ebben a cikkben azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy igenis reális elképzelésnek számíthat egy olyan asztali számítógép beszerzése, amelyik nemcsak teljesítményben, hanem az esztétikumot tekintve is elsőrendű vételnek számít. Következzenek tehát a részletek!

2022. február 15. 18:06

Hogyan ne válj a hackerek áldozatává másodpercek alatt?

Elképzelhetetlen ma már az élet internet nélkül. Munkához, tanuláshoz, de sokan még a heti bevásárlást is a világhálóra fellépve oldják meg.

2022. január 31. 09:19

Mit kell tudni az okosotthonokban megtalálható szenzorokról és érzékelőkről?

Amikor egy okosotthon kialakítása mellett döntünk, érdemes végiggondolni annak koncepcióját. Mindezt annak érdekében, hogy élhessünk az okosotthon egyik legnagyobb előnyével, a bővíthetőséggel.

2022. január 25. 09:45

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Most lesz csak igazán fontos érteni az energiacímkéket

2022. július 31. 12:17

Hetedik éve sikeres az ABB női esélyegyenlőséget célzó mentorprogramja

2022. július 25. 12:40

Így mutatkozik meg a háború hatása a kriptovilágban

2022. július 19. 16:24

Újra keresik az év webshopjait

2022. július 8. 18:20