Ingyen tanulnak kódolni az informatika tanárok

forrás: Prím Online, 2016. november 24. 11:14

Mintegy 450 informatika tanárnak kell programozást oktatnia a jelentős változásokat hozó, augusztus végén elfogadott új szakképzési kerettanterv szerint. 

Konkrét tananyag híján azonban a felkészülés szinte lehetetlen feladatnak tűnt, végül a közel ötezer szakgimnáziumi diákot érintő problémára a NetAcademia kínált konstruktív megoldást. Az oktatóközpont a tanárokat online tanfolyamokon készíti fel az új tananyag elsajátítására egy olyan program keretei között, mely a diákok bevonását is lehetővé teszi. 

 

2016 augusztusában – az új tanév kezdete előtt alig néhány nappal – fogadták el az új szakképzési kerettantervet, mely többek közt az informatika ágazatban is markáns változásokat hozott. Ennek egyik hangsúlyos eleme, hogy a 2016/2017-es tanévtől a weboldalak programozását is oktatni kell, ehhez azonban tananyag jelenleg nem áll rendelkezésre. „Az informatika ágazat új szakmai kerettantervei számos szakgimnáziumban tanító kollégának okoztak fejtörést az elmúlt hetekben. A programozás tantárgy különösen sok újdonságot hozott, felkészülésre pedig nemigen volt idő és lehetőség, legalábbis erről tanúskodnak a hozzánk befutó segítségkérések.” – mondta Sisák Zoltán, a HTTP Alapítvány kuratóriumi elnöke.

 

Az Infotanár Mentor Program egyik kezdeményezőjeként a HTTP Alapítvány a helyzet orvoslására olyan partnert keresett, aki képes akár egyszerre többszáz oktatót gyakorlatias formában felkészíteni az új tananyag sikeres átadására. „A hagyományos tantermi képzés a földrajzi távolságok és a rövid határidő okán nem jöhetett szóba. Ekkor fordultunk az informatikai tanfolyamokat online biztosító NetAcademiához, hogy vállalnák-e az infotanárok továbbképzését.” – mondta Sisák Zoltán.

 

Fóti Marcell

„Az informatikai szakképzés összesen 1400 tanárt és mintegy 21 ezer tanulót érint, közel annyit, ahány informatikus jelenleg a piacról hiányzik. A kritikus helyzet kapcsán döntöttünk úgy, hogy a feladatot pro bono vállaljuk, sőt, elősegítjük az együttműködést tanárok és diákok között.” – mondta Fóti Marcell, a NetAcademia ügyvezetője. A felajánlás keretében minden szakgimnáziumban oktató tanár díjmentesen férhet hozzá a tanártovábbképzési programban szereplő tanfolyamokhoz HTML, CSS, JavaScript és további fejlesztői témákban. A program célja egyben az is, hogy projektmunkára nevelje a fiatalságot, hiszen az első tanfolyam végén egy tanáraikkal közös projektpályázatban adhatnak számot a diákok a megszerzett tudásukról. 

 

„A speciális tanfolyamsorozat eddigi tapasztalatai nagyon pozitívak. A november 7-én induló, kerettanterv szerint kialakított első online oktatásra több mint 300 informatikatanár jelentkezett” – tette hozzá Fóti Marcell. Ezen felbuzdulva a NetAcademia egyéb iskolatípusok tanárait is szívesen bevonná a programba annak érdekében, hogy minden fiatal megfelelő alapismereteket szerezzen, amelyek akár az informatikai pálya felé orientálhatják a későbbiekben. A projekt széleskörű elterjedése esetén a hazai informatikus hiányból fakadó munkaerőpiaci problémák 3 éven belül jelentősen mérséklődhetnek.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05