A CES és Trump

Szubjektív benyomások (4)

Laszlo Horvath, 2017. február 6. 14:19

Amerikai tudósítónk ezúttal már a negyedik cikkben tér vissza a jövőt meghatározó január elejei Las Vegas-i CES konferenciára (itt kezdte: http://hirek.prim.hu/cikk/123447/), de immár kissé nagyobb látószeget nyit, a politika, az új amerikai elnök sem maradhat ki beszámolójából, hisz némiképp ezek a kérdések is befolyásolják a jövőt. 

A pánikoló, világvégét jósoló tömegmédia zajában megnyugtató volt a a technológia szakembereivel Las Vegasban beszélgetni. Ők azok, akik még képesek logikusan elemezni, mert már régen leszoktak a hagyományos média egyoldalú kinyilatkoztatásairól, vagyis az egyik legkellemesebb buborékban, a technológiában élnek, a tisztánlátásuk és logikájuk megmaradt (már a többségüknek persze). A messziről jötteknek élmény elmagyarázni, hogy a három "co-equal branches of Government" hogyan biztosítja azt, hogy nem terem diktátor amerikai földön – mert senki sincsen a törvény felett, a bíróság döntése mindenkire vonatkozik.
 
Persze nem tökéletes a rendszer, és most éppen ilyen magas fordulatszámon futó "nyomáspróba" zajlik, ahogy a nagy Disruptor, a Donald mindent másképp csinál – és rövid távon lesznek is fennakadások meg ostobaságok, mint általában elnöki váltások körül – viszont hosszú távon jók leszünk, ne aggódjunk, Amerika, mint a nem-törzsi alapon épülő társadalmi kísérlet kijavítja saját magát. Erre is nagyon jó példa az új elnök technológiai tanácsadó testülete, amibe a híresen contrarian Peter Thiel mellé a Völgy legnagyobb gondolkodója, a Steve Jobs formátumú Elon Musk is becsatlakozott.
Szóval amíg a Berkeley-ben szemeteskukákat dobálnak, mert jobboldali "provokátor"-t hívtak meg a fiatal republikánusok beszédet tartani az egyetemi szólásszabadság nevében a hatvanas évek vietnámi demokrata fellegvárba, addig Szilícium Völgyben munkával töltik az időt. Akkor is ha nem nagyon tetszik az éppen zajló politikai vonal, a libertariánusok a leginkább a pénzügyi hatalmukkal csinálnak politikát. Na meg azzal, hogy új állasokat teremtenek – olyanokat, amik eddig nem is léteztek, ezzel mindenki számára teremtve új gazdasági lehetőségeket.
Lehet, hogy a kiszámítható, elegáns, megbízható elnök, aki nem sokat tett az ISIS, Assad, Putyin, a terjeszkedő Kína ellen -- ezzel egy bizonytalan világot kreálva – készítette elő a terepet egy megbízhatatlan, hiperaktív, azonnal reagáló elnöknek – aki egy megbízhatóbb (vagy még megbízhatatlanabb) világot kreál majd? Meglátjuk, hogy az Amerika nevű mega-startup hogyan viselkedik a következő 4-8 évben...
 
New Balance és Intel: az új Smartwatch
 
Az új identitását, megújulását kereső Intel (a reklámjaik szerint a Smart City- és Smart Car / V2X – Autó és infrastruktúra – gépek 98%-a az ő chip-jükön és gépeiken fut, ámbár nem tudom, hogy ezt honnan veszik ilyen pontosan) nagyon érdekes technológiákat fejleszt. Szerintem azt próbálják elérni, hogy ne maradjanak le egy újabb fejlesztési hullámról, ezért mindenben részt vesznek valamennyire, tanulják, művelik a VR és az iOT legújabb vívmányait. Az okos órájuk, a RunIQ igazi ékszernek tűnik, mint azok a bilinges, csicsás óriás órák, amiket az éjszakai klubok császárai is büszkén kitehetnek magukra az arany keretes lilás karika gyönyörű. Ez a jó része az órának – ami a design és a felszínes csillogás. Ami a többit illeti: lehet, hogy kísérlet marad a termek, mert hát a Fitbit éppen 6%-át bocsátja el a munkatársainak, mert az Android Ware interface az bizony nem olyan könnyen, automatikusan működik, mint az AppleWatch. Azért ez elvárható két év tapasztalat alapján... A Virtual Reality headset a Project Alloy egy másik nagyon zsúfolt terepre tör be – ahol talán több esélye lesz a vezető szerepre, ledolgozva a lemaradást az Oculus Rift vagy a Sony Playstation előnyével szemben. Említsük meg a két slagért, az HTC "Vive" – jét, vagy az IPO-ra készülő Snap "Spectacles" – jét – ami azonnal "videózza" a világodat.
 
A MatchFest startup versenyünk egyik tagja – nagy protekcióval! – szerzett egyet, amit büszkén demózott mindenkinek. Nekem annyit mutatott, hogy használható "átlag" napszemüvegként is, tehát elfogadható (ha kissé túlméretezett is, de néha látok hölgyeken ilyen óriás béka szemüvegeket) és a funkcionalitása megfelelő azoknak, akik ösztönszerűen video chatel-nek. Amit érdekes megjegyezni, hogy a Snap nem vétett óriási műhelyhibákat egy ronda termék piacra dobásával, mint amilyet a Google a mérnöki szempontból kiváló, csak használhatatlan kinézetű Google Glass-szal. 
 
Ebben a kategóriában a kedvencem a View Point System terméke a legjobb – már majdnem teljesen elviselhető kinézetű, ha kissé idegesítő is a "harmadik szem"-ként működő kamera közepén.
 
És ha már a Fitbit-nél tartunk: elérkezett az idő, hogy a felhasználókból csináljon egy social média csoportot a cég: összekötve a lojális használókat, segítve az életüket együttes futásra és mozgásra szervezve őket. Közösség és személyesített szolgáltatások – ez a két irány, amivel a jövőt képzeli el a cég – és ezzel nincsen egyedül. Mert a kutatás azt mondja, hogy a közösségbe tartozó amatőr bajnokok napi 700 lépéssel tesznek többet, mint a magányos farkasok. Egységben az erő!
 
175,000 látogatóról mesélnek a Bűnök Városában
 
Las Vegas 1978 óta építi az egyhetes, pünkösdi királyságot, amikor az egyébként technológia és startup-ok számára borzasztó környezet (a kaszinók kevés mérnököt igényelnek...) A CES maga 50 éve működik, amikoris a szórakoztató elektronika éppen születgetett. A siker titka: csinálni kell ötven évig, jóban és rosszban, válságban és hidegháborúban – csak lesz valami belőlé. És lett. A CES tulaja, a Gary Shapiro vezette CTA, Consumer Technology Association, már komoly tényező a médiában, komoly politikai lobbizó erővel. Tudjak hogyan kell nagypályán játszani: 6,500 újságíró/médiás, 3,800 kiállítói terem – 2.6 millió négyzetlábnyi kiállító terület. Jövőre még nagyobb, még szebb, még jobban szervezett lesz – a Nevada törvényhozása meghozta a döntését tavaly októberben, és beruháznak az óriási Las Vegas Convention Center-be, azért, hogy legyen elegendő kiállítói tér a jövő résztvevőinek is.
 
Mert haladni kell, és előre gondolkozni azon, hogy milyen lesz 200,000 résztvevő fölött a CES. Most nagyon kiváló az infrastruktúrája a városnak ekkora méretű eseményre – különösen, hogy az Uber és a Lyft fillérekért viszi a kis távolságokra a reptér, a szállok és a Convention Center – Sands / Venetian és az Aria között, ahol a reklámosok és a médiások tanyáznak már évek óta. Egyébként a share ride szolgáltatások a jövő közlekedési mintája lehetnek, mert miután nagy nehezen beadta a derekát a híresen nehezen mozduló (maffia- és szakszervezeti hagyományoknak megfelelően, "miből lesz nekem ebből hasznom?” elv alapján működő) városi vezetőség a két márkának, a Lyft-nek és az Uber-nek.
 
50 éve minden évben ellátogatott veterán gondolatai: Mrs Lois Whitman emlékezik
 
Ez a hosszú távú fejlesztési döntés különösen fontos, ha a Lois Whitman, az egyetlen – legalábbis nyilvánosan tudott – 50 éve rendszeresen részt vevő vendég visszaemlékezéseit hallgatjuk. Emlékszik ő még arra, hogy milyen volt a Magnavox, a Philco, az RCA fénykora, aztán a GE korszaka következett a PR szakma kiváló művelőjének, aki végigkísérte a CES fejlődését – és most, 69 évesen a ViewPoint okos szemüvegét képviseli, amit a mentőknek, tűzoltóknak, rendőröknek és egyéb sürgősségi munkásnak építettek. És Mrs Whitman szerint "ennél izgalmasabb lehetőségeket még sosem látott" mint az idei CES-en. Egyetértek. 

Genetikai tesztelés
 
Talán a legszórakoztatóbb visszanézni: hogyan lesz valamiből teljesen main stream termék. A genetikai testing most már szakosodott is: az ORIG3N már részkutatásokat is csinál: betegségmegelőzés (DNA explorer), Fitness, SuperHero (általános túlélés), és Fuel (diétázás) a három rész és egy összefoglaló rendszer, amit osztogattak a standjukon. Az eredmény érdekes.

Noisemaker, ami fülhallgató – és nem nyomja a fület, ha az oldalán alszik az ember
 
Ne felejtsük el a "first world problémákat", mint például a stressz miatti alváshiány – elalvási bonyodalmak. Itt is rohan a technológia a segítségére – mert a piac milliárdos, hiszen az amerikaiak és a fejlett világ lakosságának óriási százaléka szenved valami alvásos mizériában. Erre megoldás a SleepPhones "fülpizsamája", ami 2013-ban nyerte meg a CES újítási díját. És három évvel később piacra dobva, működik – a Bluetooth megbízható, a hangminőség kiváló, érdemes kipróbálni – különösen hosszú repülőjáratokon, ahol illene aludni az utasnak. Ebből is reptérén kapható siker kütyü lett, mint a nyakpárna meg a szemtakaró maszk.
 
Lidar, ami nem csúnya: három kaliforniai cégtől is
 
Szép kis dobozba tette a "lézer radarját" az önvezető autók tömegtermelésére készülő, a Ford Motor Co és a Baidu kínai keresőmotor közös 150 millió dolláros befektetéséből 200,000 négyezetlábnyi gyárat építő VeloDyne cég. A terméküket most $8,000-ért már meg lehet venni, ha a kedves olvasónak önjáró autóra lenne szüksége – és jövőre "néhány száz dollár" lesz az ára, mert akkora mennyiségben gyártják már az autógyáraknak. Közeli versenytársa, a Quanergy Sunnyvale-ból most $250-ért árulja – és ne felejtésük el a Flex-et sem, Milpitas-ból, amelyik már robotokra, drónokra készített lidar sorozatgyártására készül idén, elsők között. Ez a Lidar termékcsoport is CES-es sikertörténet, ott nyertek vele díjat először, aztán a fél helikopter méretű zsírosbödönből kis doboz méretűre csökkent az évek során.
Ezek azok a történetek, amik reményt nyújtanak, nem a VW hat vezetőjének a sztorija, akik ellen vádat emeltek az Államokban környezetvédelmi csalás miatt.
 
Ford és Amazon: Alexa a kocsikba! AI mindenütt
 
A kisgyerekek vállalkozó kedvű süti-vásárlásairól elhíresedett Alexa bekerül a Ford új generációs autóiba – mostantól vigyázni kell azzal is, hogy mit mondunk az autóinkban... Ugyanez igaz a Yui-ra, a Toyota Siri – változatára, nehogy a világítás bekapcsolása helyett a világítótoronyhoz vigyen a kocsid. NVDIA a vezető chip gyártó ezen a területen, míg a
 
Renault-Nissan a Microsoft-ra tette le a voksát.
 
Mindez amikor Kínában nemzeti tragédia, hogy a Google (az ott leginkbb betiltott kereső) megverte a Go bajnokot, és ezzel a robot vette át ennek a játéknak a logikáját is az embertől – Watson nyomdokain haladva. Ezen is szabad elgondolkozni a CES csillogása közben: milyen is a világ, amikor az emberi agy képességét megsokszorozza a mesterséges intelligencia – az élet minden területén, észrevétlenül téve életünket hatékonyabbá és egyszerűbbé (remélhetőleg...)
 
Mit csinál Kína, a most már legnagyobb és legígéretesebb autópiaccal? Várakozik, fejleszt, és tiltja az LG es Samsung elemeket – ha már saját elektromos autóipara nem versenyképes – még – az elemjei viszont hamarosan azok lesznek, mint a BYD cég tömeggyártású akkumulátorai.
 
Persze nem mindenben ilyen óvatos az ázsiai óriás: Huawei's CEO nyitotta meg az idei CES-t, leginkább az AI –ra fokuszálva, amit a telefonjaikba készülnek beépíteni, más cégekkel való közeli együttműködéssel. És ne felejtésük el a Hisense-et sem, akik szintén tökéletesen illeszkednek a világgazdaság technológiai elitjébe. Érdemes visszanézni milyen gyengécskék voltak a kínai standok – akár öt évvel ezelőtt is. Mára ez a múlté. 
 
Másik commodity: robotok
 

Már nem is figyel oda a CES látogatója, amikor a 25 féle robotgyár egyik darabjával találkozik. Könnyen megszokhatók ezek az okos kis dobozok, ahogy a Stanford-on a kerek R2D2 – ra mintázódott kis gépek mozognak – és csak a gyerekek veszik őket észre. Érdekes lesz figyelni a gyártás és a robotok együttes virágzását az Államokban, különösen, ha a 4 ezer milliárd dollár, amit az amerikai cégek külföldön tartanak, visszakerül egy egyszerű kis adókulccsal. Robotok készülnek majd, robot által, minden ipar szamara.

"Ellenőrizd a motort" figyelő lámpa: a testedre!
 
Ha már motoroknál és robotoknál tartunk; a Homo Sapiens bio robot végre megkapja az őt megillető "baj van, tedd ezt / azt az infarktus ellen" – a Stanford-on dolgozó csapat 250,000 mérést végez naponta. A szív, a cukorbetegség, és a Lyme betegség az, amit először céloz meg a kutatócsapat – olyan egyszerű tünetekkel, mint a megfázás megelőzése – mielőtt kitörne a teljes nátha. És innentől már nem csak első világ beli problémákat oldana meg a Szilícium Völgy, amivel gyakran vádoljak az itteni kutatókat 
Precíziós medicina az új kutatási terület neve, és a CES-en számtalan példa mutatta hányan készülnek erre. Az AARP, amelyik a legnagyobb civil szervezet nálunk, 30 egynéhány millió taggal képviselve az 50 felettieket, és saját díjakat is adományozva olyan technológiai cégeknek, akik az idősebbek életét teszik könnyebbé – egészségesebbé.
 
3D NAND technológia
 
A motorháztető alatt is készül új innováció: a chip gyártásban, az Intel és a Micron azt rebesgetik, hogy az év végé felé – Moore's Law! – nagyot zuhan majd a 32 szintes építésű rendszernek köszönhetően egy bit információ ara a hagyományos lapos "planar NAND" technológiával szemben – amit egy új generációs mobiltelefon felépítésé követ majd – villámcsapás gyorsasággal. Jövőre lesz ilyen építésű mobiltelefon? Nem hiszem, hacsak nem egy-két koncept modell.
 
Viszont két-három év múlva – mint annyi más területen – az itt bemutatott új generációs modellekből tömegtermék lesz.
 
Addigra már a startup-ok legjava is felnő, és remélhetőleg lesz a győztesek között Magyar startup is.
Kulcsszavak: CES 2017 CES

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AI-jaj, ez itt és most a robotok őskora!

Miközben készülődtem arra, hogy összeszedjem a gondolataimat arról, amit alig egy hónapja tapasztaltam az IoT World rendezvényen, az Apple Watchom rám zörög: a Verge magazin szellőztette pletykák után az Apple bejelentette, hogy AI-val (mesterséges intelligenciával) felszerelt chipet készül betenni az új iPhone-ba, az iPhone 8-ba – amiről mellesleg az a másik pletyka járja a technológiai blogok között, hogy az Augmented Reality (AR) tömeges elterjedéséhez fog vezetni a beépített AR/VR (Virtual Reality) képességeinek köszönhetően.

2017. június 27. 19:27

Közterületet neveztek el a neves informatikusról, Jánosi Marcellről

Mint azt az NJSZT hírül adta, a III. kerületi Szél utcából nyíló, eddig névtelen terület Jánosi Marcell köz lesz ezentúl. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság kezdeményezése és a III. kerületi önkormányzattal folytatott kitartó egyeztetés nyomán a Fővárosi Közgyűlés 2017. június 14-i ülésén elfogadta, hogy közterület őrizze a magyar informatika kiemelkedő úttörője, Jánosi Marcell (1931-2011) emlékét.

 

 

2017. június 22. 10:22

Generációs ugrást hoz a technológiában az 5G Koalíció

Ugrásszerűen javíthatja az ország technológiai fejlettségét az 5G Koalíció. A Microsoft Magyarország részvételével megalakult, széleskörű összefogás célja nem csupán az, hogy az elsők között álljon rendelkezésre nálunk a minden eddiginél tágabb lehetőségeket nyújtó 5G technológia, hanem az is, hogy ezt a lehető leghatékonyabban állítsák a lakosság és a gazdaság szolgálatába.

2017. június 19. 15:16

Gyorsítja külföldi terjeszkedését a Codecool programozóiskola

Kétmillió eurós befektetést biztosít a PortfoLion Regionális Magántőke Alap a Codecool Kft. részére. A bevont tőke révén az oktatási szolgáltatások piacának legígéretesebb szegmensében folytathatja nemzetközi terjeszkedését a 2015-ben indult magyar programozóiskola. 

2017. május 18. 11:11

Google: Bagoly-algoritmussal a hamis hírek ellen

A Google hivatalos oldalán jelentette be Bagoly-projektjét, amely a hamis, és erőszakos tartalmakkal veszi fel a harcot. A vállalatot sok támadás érte az utóbbi időszakban, hogy találati listáján előkelő helyen jelennek meg a hamis hírek, vagy akár erőszakra buzdító tartalmak. Különösen az amerikai elnökválasztás időszakában érte sok kritika a keresőóriást.

2017. április 27. 15:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Elsőként került magyar cég a nemzetközi HR elitbe

2017. augusztus 4. 13:40

Júniusi vírusriport az ESET-től

2017. július 25. 17:21

A megjósolt trendek felé haladnak a kiberbűnözés idei irányai

2017. július 20. 16:59

Az év CIO-ja pályázat

2017. július 6. 13:48
cloudappsportal.com