Magyarországon az irodai dolgozók 72 százaléka szerint az irodai munka papír nélküli elképzelhetetlen

forrás: Prím Online, 2017. február 27. 11:25

Több mint 38 év telt el azóta, hogy a brit-amerikai információkutató, Frederick Wilfrid 1978-ban a „papír nélküli irodát” megálmodta. Az igazság azonban az, hogy ma is naponta használják a nyomtatókat. 

Az Epson Europe megbízásából az EMEA régióban 2400 irodai dolgozó részvételével készített felmérés szerint a válaszadók 76 százaléka gondolja úgy, hogy a nyomtatás „létfontosságú”, hiszen segíti a hatékony munkavégzést, emellett túlnyomó többségük (75%) érzi úgy, hogy „a papír nélküli iroda irreális”. 

 

Az összes megkérdezett 80 százaléka szerint a nyomtatás elengedhetetlenül szükséges része a különböző iparágak működésének, a kutatásból pedig az is kiderült, hogy Magyarországon a válaszadók átlagosan 34 oldalt nyomtatnak naponta. A legnépszerűbb tétel a számlák nyomtatása, amit szorosan követnek a szerződések és a táblázatok.

 

„Felmérésünkből világosan látszik, hogy az emberek még mindig szeretnek papírral dolgozni, és bizonyos feladatok elvégzése során előnyben részesítik a nyomtatott példányokat a képernyővel szemben. Mindez a nyilvánvaló digitális előnyök mellett és annak ellenére is így van, hogy hazánkban minden második vállalat (50%) inkább digitalizálja a dokumentumokat, mintsem nyomtatott példányokat tartson” – jegyezte meg Fábián Miklós, az Epson Magyarország kereskedelmi igazgatója.  

 

 

A nyomtatóhasználat eltérő, azonban az összes nyomat majdnem fele vagy azonnal hulladék (17%) vagy rövidtávú használatra készül (29%). Ezt a tényezőt az irodai dolgozók 95%-a figyelembe is veszi, mert fontosnak tartja a környezet megóvását, ami viszont nem csökkenti a nyomatok értékét: több mint minden harmadik alkalmazott szerint (36%) a munkahatékonyságot negatívan befolyásolná, ha nem nyomtathatna többé.

 

„A szervezeteknek szükségük van a nyomatokra, hiszen ezek segítik az alkalmazottak munkáját, ha pedig a munkaadók figyelmesen választják meg a használt technológiát, még nagyobb hatékonyságra tehetnek szert, és a környezetre is jótékonyabb hatással lehetnek” – világít rá a kereskedelmi vezető. „A konkurens lézertermékekkel szemben a tintasugaras nyomtatókkal a vállalatok akár kétszer többet nyomtathatnak, miközben 95%-kal kevesebb hulladékot termelnek, és sokkal több energiát takarítanak meg. Azonban ezzel a ténnyel Magyarországon a vállalatok 64% százaléka még mindig nincs tisztában.”

 

A hazai cégek 44 százaléka nem stratégiai jelleggel alkalmazza az információs technológiát és így jelentős megtakarításoktól eshetnek el a nyomtatási költségek és a környezeti terhelés miatt.

 

„Az új megoldások jelentősen befolyásolják a munkavégzést. Az Epsonnál mi is ezt tapasztaljuk a hordozható és projektoralapú, valamint a közös munkát támogató technológiák esetében. Azonban, amikor olyan dokumentumok olvasására, tanulmányozására, szerkesztésére és megosztására kerül sor, mint a jelentések, e-mailek és csatolmányok, az irodai alkalmazottak – a legfiatalabbaktól a legidősebbekig – még mindig jobban szeretik a nyomtatott változatokat használni” – teszi hozzá Fábián Miklós. „A vállalatoknak ezt érdemes figyelembe venniük, és megragadniuk a lehetőséget, hogy gondosan megválogatott technológiával javítsák eredményeiket, valamint csökkentsék a környezetre gyakorolt káros hatást.”

Kulcsszavak: kutatás nyomtatás Epson

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32