Black Cell Akadémia a Z generáció számára

Ingyenes professzionális képzést indít a Black Cell SOC Kiberbiztonsági Műveleti Központ

forrás: Prím Online, 2017. június 16. 08:08

Black Cell Academy néven indít IT-biztonsági és programozási képzést a Black Cell SOC Kibervédelmi Műveleti Központ, aminek célja az utánpótlás-generáció képzése. A fél éven át tartó képzés egy kezdő és egy haladó csoportban folyik majd párhuzamosan. A végzősök tudásbázisa alapvető Python programozási nyelvismerettel és etikus hackelési alapismeretekkel gazdagodik majd.

A képzés keretén belül a fiatalok a Python programozási nyelv ismereteit sajátítják el az alapoktól, valamint egyszerűbb és összetettebb programokat készítenek, kiemelt figyelmet fordítva a hálózati kommunikációra. A Python legnagyobb előnye a platformfüggetlenség, ami lehetővé tes zi az elkészített szoftver használatát szinte bármelyik típusú és gyártmányú számítógépen, laptopon, hibriden, tabon, illetve okostelefonon. A szoftverkészítés mellett etikus hacker alapismereteket is elsajátítanak a képzésen résztvevők, ami szorosan kapcsolódik a megtanult nyelvhez.

 

A jelentkezőket egy teszt alapján sorolják majd be a két csoport egyikébe. A korhatár 25 év, továbbá nem feltétele az aktív iskolalátogatás és az IT-biztonsági területhez szorosan kapcsolódó tevékenységi kör sem, ám elhivatottságra minenképpen szüksége lesz annak, aki bekerül az akadémiára, ugyanis a házi feladatok legalább 50%-át teljesítenie kell ahhoz, hogy a képzés ingyenes maradjon. Ellenkező esetben a diákoknak a következő hónapban a tanfolyam díja 25.000 Ft + ÁFA lesz. Az ingyenesség bármikor visszaszerezhető a házi feladatok minimumának teljesítéséve l.

 

A Black Cell Academy jelentkezési részletei és a regisztrációra a következő weboldalon adódik lehetőség: https://blackcell.hu/academy

 

A Black Cell SOC Kiberbiztonsági Műveleti Központról a soc.blackcell.hu weboldalon tudhatnak meg többet a lelkes érdeklődők.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Késésben vagy? - Akkor gyorsan regisztrálj!

2017. szeptember 19. 19:45

Együttműködés a biztonságos jövőért

2017. szeptember 6. 09:21

Elsőként került magyar cég a nemzetközi HR elitbe

2017. augusztus 4. 13:40

Júniusi vírusriport az ESET-től

2017. július 25. 17:21
cloudappsportal.com