VR élmény a Budapest Parkban!
A jövőben talán lehetséges lesz, hogy a teleportálás segítségével részt vegyünk bármilyen koncerten anélkül, hogy fizikailag a helyszínen lennénk. Itt még nem tartunk, de a csúcstechnika és a bennünket körülvevő szupergyors hálózatok segítségével már most is részesei lehetünk a színpadi élménynek, egészen úgy, mintha mi magunk is ott lennénk a nagyszínpadon a kedvenc zenészeink között.
A Budapest Park és a Telekom együttműködésének köszönhetően a nyár folyamán tizenöt koncert alkalmával próbálhatnak ki az érdeklődők egy olyan VR szemüveget, amely a színpadra „varázsolja” őket, közvetlenül kedvenc fellépőik közelébe. A technológia és a virtuális valóság segítségével bárki testközelből élheti át a koncert legjobb pillanatait, körbenézhet a színpadon és a keverőálláson, együtt bulizhat a tomboló közönséggel. Az egyedülálló koncertélményt a nagy kapacitású optikai hálózaton megvalósuló live stream, a színpadon elhelyezett 4k felbontású, 360° kamerák és a rendszerrel összekapcsolt VR szemüveg teszi lehetővé.
És ez még nem minden, ugyanis a különleges élmény könnyedén megosztható az otthon maradt barátokkal: a színpadi kameranézetből egy snapshot készítésére is van lehetőség, amely egy e-mail cím megadásával azonnal hozzáférhetővé és megoszthatóvá válik.
A Telekom a technológia vívmányaival magasabb szintre emeli a koncertélményt, amelyet elsőként a május 31-i Random Trip koncert résztvevői saját maguk is átélhetnek.
Kapcsolódó cikkek
- A digitális jelenlétről szóló párbeszédre hív a Telekom
- Telekom ajándék a Domino-ügyfeleknek
- Moziklasszikusok végtelen mennyiségben, gyermeknapi bónusz és korlátlan humor a Telekomnál
- A Telekom többet ad, hogy a legtöbbet hozhasd ki a Most lehetőségeiből
- A gyanús külföldi számok visszahívásától óva int az NMHH a szolgáltatókkal együtt
- Áprilisi korlátlan Telekom moziélmény
- Hagyományápolás digitálisan
- A Telekom VOLT Fesztivál fellépői
- Véget nem érő szórakozás egész márciusban a Telekom lakossági TV előfizetőinek
- A netezők digitális trendekkel kapcsolatos elképzelései
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.